Megtalálták a Maroson történt csónakbaleset egyik áldozatának holttestét

2023. május 5. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

Egy férfi holttestét találták meg péntek délután a Maros Perjámos (Periam) és Egres (Igriș) közötti szakaszán, közölte a Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) a News.ro szerint. A rendőrség megerősítette, hogy ő a vasárnap felborult csónak négy eltűnt utasának egyike.

A tájékoztatás szerint a helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy arról a 29 éves Arad megyei férfiról van szó, aki péntek este három más személlyel együtt eltűnt, miután a csónak, melyben ültek, felborult. A holttestet boncolás végett az Arad megyei törvényszéki orvostani intézetbe szállították. A tűzoltók és búvárok tovább folytatják a másik három eltűnt személy keresését.

A Perjámos mellett történt csónakbaleset áldozatait ötödik napja keresik a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei mentőalakulatok.

A katasztrófavédelem kedden a magyarországi hatóságok segítségét is kérte a Marosban eltűnt négy személy felkutatásához, a magyar egységek a folyónak a magyarországi Makó és a romániai Nagylak közötti szakaszán kezdték el a keresést.

A csónak a Temes megyei Perjámosnál borult fel vasárnap, rajta 12 személlyel. A balesetben meghalt egy 3 éves gyermek, négy személy – egy 29 és egy 31 éves férfi, valamint két gyermek – eltűnt.

A megyei rendőr-főkapitányság közlése értelmében a csónaknak nem volt forgalmi engedélye, ráadásul 33 éves vezetője jogosítvány nélkül és ittasan irányította a járművet. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálódnak. Hétfőn őrizetbe vették 24 órára, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!