Meghalt a Petrobrazi kőolaj-finomítónál hétfőn történt tűzeset egyik sebesültje

2023. május 3. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt a Petrobrazi kőolaj-finomítónál hétfőn történt tűzeset egyik sebesültje – közölte szerdán az Agerpres hírügynökséggel a Prahova megyei rendőrség szóvivője, Mihaela Florescu.

Az 59 éves férfi 3-as és 4-es fokozatú égési sérüléseket szenvedett, testfelületének 72 százaléka, illetve felső légúti szervei is megégtek. A SMURD rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a bukaresti Floreasca kórházba, de nem tudták megmenteni az életét.

Az OMV Petrom tájékoztatása szerint a férfi a kőolaj-finomító általános felújítását végző egyik cég alkalmazottja volt. Az OMV Petrom részvétét fejezte ki az elhunyt családjának és hozzátartozóinak.

A tűzesetben 2-es és 3-as égési sérüléseket szenvedett egy másik, 55 éves férfi is, akinek testfelülete 15 százalékban égett meg. Őt a ploieşti-i sürgősségi kórházban ápolják, állapota stabil.

Egy harmadik, 60 éves férfi a lábán szerzett zúzódásokat a balesetben, de ő megtagadta a kórházi beutalást.

A Prahova megyei rendőrség bűnügyi eljárásba kezdett az ügyben. Eleinte gondatlanságból elkövetett rongálás és a munkavédelmi intézkedések elmulasztásának bűncselekménye miatt folyt a kivizsgálás, ezt most kiterjesztették gondatlanságból elkövetett emberölésre is – mondta a rendőrségi szóvivő.

Az OMV Petrom vállalat közölte, egy független szakértői csoport is kivizsgálásba kezdett az ügyben, és a vállalat együttműködik a hatóságokkal az incidens okainak kiderítése érdekében.

A kőolaj-finomítónál hathetes időtartamú általános felújítási munkálatok kezdődtek, a baleset ennek első hetében történt. A munkálatok egy része jelenleg szünetel – közölte még az OMV Petrom.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!