Török drónrendszereket vásárolt Románia

2023. április 27. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Románia aláírta a Bayraktar drónrendszerek beszerzéséról szóló szerződést, írja az Agerpres Ozgur Kivanc Altan, Törökország bukaresti nagykövetének Twitter-bejegyzése alapján.

„A barátunk, fekete-tengeri szomszédunk és NATO-szövetségesünk, Románia Bayraktar TB2-vel bővíti hadseregének eszközállományát. Ez a stratégiai képesség, amelynek révén számos csatát nyertünk, újabb jele a Romániával való stratégiai partnerségünknek” – fogalmazott a diplomata.

A védelmi minisztérium tavaly szeptember elsején a parlament előzetes jóváhagyását kérte három darab Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszer beszerzésére, amire a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága rábólintott.

A rendszerek egyenként hat harci drón (összesen 18 drón) távirányítását tudják ellátni. A szerződés áfa nélküli értéke 300 millió dollárra tehető, ami nemcsak a 18 drón és az irányításukra szolgáló rendszerek beszerzését, hanem a telepítésük logisztikai költségeit, valamint a kezdeti kiképzés árát is magába foglalja.

Az indoklásban a védelmi minisztérium a NATO-ban Romániára háruló védelmi feladatok teljesítésére és az ország 2040-ig tartó haderőfejlesztési céljainak megvalósítására hivatkozott. „Ehhez elengedhetetlen a harci alakulatok ütőképességét, tűzerejét, alkalmazkodó és túlélési esélyeit növelő, a 21. század követelményeinek megfelelő fegyverzet és harci eszközök beszerzése” – olvasható a tárca kérelmében.

A minisztérium szerint „tekintettel az ilyen típusú felszereléssel ellátandó feladatra, műszaki és üzemeltetési szempontból csak a Bayraktar TB2 drónrendszer képes kielégíteni a román hadsereg igényeit a kívánt teljesítményszinten és a kitűzött határidőn belül”.

A drónrendszereket a szárazföldi erők hadszíntéri alakulatainak támogatására szánják. Folyamatos vagy hosszú távú, valós idejű információcserét biztosítanak, és lehetővé teszik a célpontok elleni támadást a légierő személyzete testi épségének veszélyeztetése nélkül.

Az elmúlt időszakban gyakran érkeztek hírek arról, hogy a védelmi minisztérium rákapcsolt a katonai eszköztárának bővítésére, főleg a légi és tengeri egységek megerősítésére koncentrálva. Április 12-én tengeralattjárók és aknászhajók beszerzéséhez, illetve rakétahordozó hadihajók korszerűsítéséhez kérte a védelmi minisztérium a parlament előzetes jóváhagyását, azelőtt nem sokkal F-35-ös vadászrepülőgépek beszerzését hagyta jóvá a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!