A szakszervezeti szövetségnek ítélték alapfokon a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotát

Alapfokon elvesztette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azt a pert, amelyet a Szakszervezetek Művelődési Házának Országos Szövetsége indított az elhanyagolt, rossz állapotú kultúrpalotáért. Ha a bíróság másodfokon is megerősíti az ítéletet, az önkormányzat lemondhat arról, hogy ingyen hozzájusson az épülethez, de legalább lesz egy tulajdonos, akivel tárgyalni lehet, mondta Antal Árpád egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Sláger Rádió szerint.
A városban kultúrpalotaként emlegetett Szakszervezetek Művelődési Háza tulajdonjoga körül évek óta vita van, közben az épület állapota egyre romlott, betörték az ablakait, ki is fosztották. Az épületben 2012-ben szűnt meg a tevékenység, miután közel 500 ezer lejes adósságot halmozott fel a helyi költségvetés felé.
Az önkormányzat hosszú ideje próbálja megszerezni a kultúrpalota tulajdonjogát, a terv az, hogy visszakapcsolják a kulturális körforgásba. Antal Árpád polgármester azt remélte, hogy az állam visszaveszi a szakszervezetektől a több településen is elhanyagolt épületeket, úgy ítélte meg, hogy erre megvan a kellő politikai akarat és a jogi háttér is. A fejlesztési minisztériumban elkészült egy erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet is, de a többi minisztérium végül nem támogatta, mert kiderült, hogy per zajlik a tulajdonjogért. Ebben a perben született nemrég alapfokú ítélet, amely szerint a telek az állam tulajdona, az épület azonban a szakszervezeti szövetségé.
A polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón három forgatókönyvet vázolt arra az esetre, ha a bíróság a szakszervezeti szövetségnek ítéli az épületet: a tulajdonos törleszti az adóhátralékot és felújítja az épületet; a tulajdonos nem fizeti ki az adósságát, akkor viszont az épülettel kell azt kiváltania; vagy megegyeznek egy árban és az önkormányzat megvásárolja az épületet.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!