Három kiskorú srác jó ötletnek tartotta jogsi nélkül, lopott autóval furikázni

2023. április 20. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Három 13 és 16 év közötti kamasz lopta el egyikük apjának autóját. Az Adevărul beszámolója szerint, a fiúk azt gondolták furikáznak egyet az éjszaka közepén, a Buzău megyei Glodeanu Siliștea környékén, a gond csak az, hogy még egyiküknek sem volt hajtásija. Pechükre viszont a rendőröknek járőrözés közben feltűnt, hogy a mellettük elhaladó sofőr gyanúsan viselkedik, miután a rendőrök láttán hirtelen egy falusi útra fordult rá. Rövid üldözés után meg is állították az autót, ekkor vették észre, hogy az autót egy 15 éves srác vezette, és két másik, 16 és 13 éves gyermek ült a hátsó ülésen.

A kormánynál ülő kiskorú azt mondta a rendőrségnek, hogy az autó az apja szolgálati autója, és a szülő tudta nélkül hajtott el vele otthonról.

A rendőrség lopás és jogosítvány nélküli vezetés miatt bűnügyi dossziét nyitottak.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!