Új párt Erdélyben: a Magyar Polgári Erő konzervatív, jobboldali, és célja az autonómia elérése

2023. április 18. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Polgári Erő az Erdélyi Magyar Néppárttal novemberben hivatalosan is összeolvadt Magyar Polgári Párt utódjának tartja magát. Kulcsár-Terza József, az új párt ügyvezető elnöke ugyan együttműködést és párbeszédet szeretne a politikai pártokkal, de forrásaink szerint az Erdélyi Magyar Szövetség nem örül egy új nemzeti párt megalakulásának.

Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot alapítottak az egykori Magyar Polgári Pártos (MPP-s) politikusok, tájékoztat a párt közleménye, amelyet Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, az újonnan alakult párt megbízott ügyvezető elnöke írt alá. A közlés szerint az új párt alapítását olyan aktív közéleti szereplők kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek tevékenységükhöz, ahogy a politikus a megkeresésünkre fogalmazott:

„van egy csapat, amely úgy érzi kimaradt. Nem lehet másképp politizálni, csak ha egy politikai keretet biztosítunk. A Magyar Polgári Erő ezt a keretet kívánja biztosítani”.

A közleményük szerint az új párt a Magyar Polgári Párt (MPP) szellemi jogutódjának tekinti magát. Az MPP a tavalyi év végén egyesült az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) hivatalosan is, Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) néven. Az MPP és az EMNP fúziójakor azt hangsúlyozták, hogy ezzel „egységesítették a nemzeti oldalt”. Most – elméletileg – ismét három párt közül választhatnak a szavazók a jövő évi választásokon. A Magyar Polgári Erő a közleményében kifejezetten hangsúlyozza, hogy a „versenyezni, ahol lehet, együttműködni, ahol szükséges” alapelvet közös dokumentumban kívánja rögzíteni az erdélyi magyar politikai szervezetekkel.

A Bukaresti Törvényszék március 15-én hagyta jóvá a Magyar Polgári Erő bejegyzését. A döntés március 28-án jogerőssé vált, és ezzel bekerült a politikai pártok jegyzékébe.

A Magyar Polgári Erő nem nevezi meg az alapító tagjait, a bukaresti törvényszék honlapján olvasható adatok szerint viszont Mezei László György, Kurtuly István és Incze Lajos András hozták létre. Kiderül az is, hogy a párt központi székhelye Szatmárnémetiben van, jele pedig egy stilizált láng.

A Magyar Polgári Erő alapítói Kulcsár-Terza Józsefet bízták meg az ügyvivő elnöki feladatok ellátásával, és egyben teljes körű felhatalmazást adtak arra, hogy a párt első Országos Tanácsáig ügyvivő elnökséget állítson fel, és a szervezet képviseletében tárgyalásokat folytasson a politikai élet szereplőivel.

„Csapatról most annyit tudok mondani, hogy vannak jelenlegi polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácsosok, helyi tanácsosok, akik támogatnak. Ezen kívül korábbi polgármesterek is támogatnak. Nem csak MPP-sek, hanem korábbi EMNP-sek is vannak a csapatban” – jelentette ki a Magyar Polgári Erő ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, csak ez után következhet a helyi, majd megyei szervezetek létrehozása, és csak utána tarthatják meg az első kongresszusukat.

Kulcsár-Terza József – Fotó: Kulcsár-Terza József Facebook oldala
Kulcsár-Terza József – Fotó: Kulcsár-Terza József Facebook oldala

Eszerint az alapítók közül Kurtuly 2020-ban az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben indult Sepsiszentgyörgyön a helyhatósági választáson, de nem jutott mandátumhoz. Kulcsár-Terza József jelenleg második mandátumát tölti az RMDSZ színeiben a román törvényhozásban. Először 2016-ban szerzett képviselői mandátumot az RMDSZ és az MPP között született megállapodás alapján. 2020-ban már az EMSZ-szel megkötött egyezség nyomán jutott mandátumhoz az RMDSZ listáján Zakariás Zoltánnal együtt, akit március középén választott elnökének a párt.

A közleményben az alapítók úgy fogalmaznak, hogy olyan politikai szervezetet hoztak létre, amely figyelembe veszi az Európában zajló eseményeket, a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseit és a magukra hagyott vagy kirekesztett nemzeti gondolkodású polgárok igényét, valamint a „helye és ideje van a versenynek, és helye és ideje van az együttműködésnek” alapelvet.

„Mi nem vagyunk sértődöttek. Ezt szeretném tisztázni, mert láttam, hogy több újság is ezt írta. Mi tenni akarók vagyunk.

A Magyar Polgári Pártot már a 2008-as megalakulása után, csírájában el akarták fojtani. El akarták törölni a politikai szintéről. Most nem akarok senkivel vádaskodni, de sok támadónk volt. Ez a párt azért jött létre, hogy párbeszédet folytassunk, és az erdélyi magyarság helyzetét segítsük. Nem valaki ellen jöttünk létre. Az MPP-ben, mint ismeretes, voltak kizárások, nézeteltérések, tényleg rossz hangulat volt, kimaradtunk az EMSZ-ből is, és ezért hoztuk létre ezt az új politikai pártot” – magyarázta a Transtelexnek Kulcsár-Terza.

„Együttműködést szerettünk volna az EMNP-vel, és utána beszéljünk fúzióról. Amikor a Magyar Polgári Párt döntött a fúzió kérdésében, engem parlamenti képviselőként meg sem hívtak a kongresszusra. És nemcsak én maradtam ki, hanem többen. Azokat hívták meg, akiknek nem volt véleményük. Azt gondolom, egy pártban, egy egészséges társadalomban a véleménynyilvánítás demokratikus dolog” – mondta Kulcsár-Terza, aki kijelentése szerint, ők azt szerették volna, hogy az „MPP megtartsa az identitását”.

Az ügyvezető elnök többször is hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem szeretne tárgyalni az EMSZ-szel. Sőt, többször is kiemelte, párbeszédre törekszenek, és nem csak a politikai pártokkal, hanem a történelmi egyházakkal, civil szervezetekkel is.

„Szeretnék megszólítani a fiatalságot, nagy szükség van meg tudjuk szólítani őket, és be tudjuk vonni a közéletbe” – mondta Kulcsár-Terza, aki továbbra is az RMDSZ képviselője marad a parlamentben.

A közlemény szerint a Magyar Polgári Erő célja a nemzeti érdekek politikai eszközökkel történő érvényesítése, „amelyekhez hozzátartozik magyar identitásunk megőrzése, az autonómia különböző formáinak mindenkori következetes képviselete és elérése, szimbólumaink és anyanyelvünk szabad használatának biztosítása, nemzeti közösségünk szellemi és épített örökségének védelme és visszaszerzése, gyermekeink védelme, önazonosságtudatuk erősítése, biztonságuk és anyanyelven történő oktatásuk szavatolása, valamint közösségeink számára a hagyományőrzés és a fejlődés lehetőségének megteremtése”.

A Magyar Polgári Erő logója – Forrás: Képernyőmentés a bejegyzésről szóló dokumentumból
A Magyar Polgári Erő logója – Forrás: Képernyőmentés a bejegyzésről szóló dokumentumból

„Folyik a munka. Nálunk nincs anyagi forrás, nincs pénz, minket a bajtársiasság tart össze. Tenni akarunk, és ezért hoztunk létre egy keret. A Magyar Polgári Pártnál tudomásom szerint soha nem volt anyagi forrás, hanem a tenni akarás volt ott is, és azért voltak sikerek is az első években. Ezt a szellemiséget szeretnénk mi tovább vinni. Nem az anyagi forrás a fontos, hanem a tenni akarás” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy meddig tartható fenn pénz nélkül a projekt. A közlés szerint egyébként készülnek a 2024-es választásokra.

Egyáltalán nem örül az új, magát a nemzeti oldalon elhelyező magyar párt megalakulásának az EMSZ

A párt egyik vezető politikusa a Transtelex kérdésére elmondta: az új formáció Kulcsár-Terza József egyéni ambícióit szolgálhatja ki mindössze, illetve az RMDSZ-nek kedvez.

„Azok az MPP-sek alapították meg a Magyar Polgári Erőt, akik Biró Zsolt elnöksége idején lepaktáltak az RMDSZ-szel. Ezek az emberek eddig is az RMDSZ-hez húztak, sokan közülük pénzhez is jutnak az RMDSZ jóvoltából” – magyarázta forrásunk.

Úgy vélte, lényegében Kulcsár-Terza József igényeit szolgálhatja ki az alakulat, aki ily módon kizsarolhat még egy parlamenti mandátumot magának az RMDSZ listáján. Mint korábban említettük, Kulcsár-Terza második képviselői mandátumát tölti, mindkettőt úgy kapta, hogy az RMDSZ listáján indult. A Maszol azt is megjegyzi, hogy Kulcsár-Terza a legutóbbi választások előtt egy évvel, 2019 decemberében az MPP-n belüli villongások eredményeként a pártból kizárt, vagy a párton belül perifériára szorult politikusokkal együtt megalapította az Erdélyi Polgári Mozgalmat. Majd miután a pártvezetéssel kiegyezett és biztosítékot kapott arra, hogy újból jelölt lehet, elhatárolódott a maga által alapított szerveződéstől.

„Az RMDSZ most megint elbábozhatja, hogy összefogott az ellenfeleivel. Kapóra jön nekik az új párt, sőt úgy tudom, szorgalmazták is a megalapítását. Ez lesz az RMDSZ mellényzsebpártja”

– fejtegette az EMSZ-es politikus. Hozzátette: sajnos, hiába indul nulláról az MPE, van esélye megerősödni, amennyiben olyanok is csatlakoznak hozzájuk, akik már polgármesterek. Úgy vélte, reális esély van arra, hogy 4-5 polgármester átigazol hozzájuk, ez pedig sokat számít.

Azt is megtudtuk, az EMSZ vezetősége korábban megpróbált tárgyalni Kulcsár-Terzáékkal, szerették volna lebeszélni őket az új párt megalapításáról, azonban még csak tárgyalni sem voltak hajlandóak komolyan. „Tíz perc után felálltak az asztaltól és eljöttek” – idézte fel forrásunk, hogy mi történt pár hónapja.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!