A PSD javasolja a kormánykoalícióban az ukrajnai gabonaimport felfüggesztését

A PSD javasolja a kormánykoalícióban az ukrajnai gabonaimport felfüggesztését
Gabonaföld Kijev mellett 2022 augusztusában – Fotó: Maxym Marusenko / AFP

Miután korábban a külügyminiszterhez fordult emiatt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden bejelentette, hogy javaslatot tesz a koalícióban az Ukrajnából származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek importjának felfüggesztésére, írta az Agerpres.

Az alakulat közleményben tudatta, hogy a koalíciós pártok képviselőinek soron következő ülésén szorgalmazni fog egy olyan politikai döntést, amellyel elrendelik, hogy a kormány – az Ukrajnával szomszédos többi országhoz hasonlóan – fogadjon el egy jogszabályt az Ukrajnából származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalának ideiglenes felfüggesztésére.

„Az intézkedésre a román mezőgazdasági termelők védelme érdekében van szükség, mivel az Európai Bizottságtól érkezett támogatás nem fedezi az őket ért károkat” – fogalmaztak a közleményben.

A szociáldemokraták szerint az érintett kelet-európai államoknak közös tárgyalásokat kell folytatniuk az Európai Bizottság képviselőivel és az ukrán féllel, hogy az ukrán mezőgazdaságot támogató intézkedések ne sértsék a szomszédos országok termelőinek érdekeit.

A PSD ugyanakkor úgy véli, a mezőgazdasági termékek tranzitját Ukrajnából az Európai Unió más országaiba továbbra is biztosítani kell.

Lengyelország és Magyarország már megtiltotta ideiglenesen az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek importálását, majd Szlovákia is csatlakozott hozzájuk.

A kereskedelempolitika uniós hatáskör, ezért az egyoldalú lépések „nem lehetségesek” – közölte hétfőn az Európai Bizottság agrár- és kereskedelmi szóvivője.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!