13 személyt vettek őrizetbe egy titkos drogkereskedelmi platform működtetése miatt
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kedden tizenhárom személyt vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tanulóknak és egyetemistáknak adtak el drogokat egy titkosított kommunikációs platformon keresztül, írja az Agerpres.
A DIICOT tájékoztatása szerint az őrizetbe vett 13 személyt bűnszervezet létrehozásával, kábítószer-kereskedelemmel és tudatmódosító szerekkel való jogellenes műveletek végzésével gyanúsítják.
A nyomozás lezárta után a DIICOT átvette az irányítást a titkosított kommunikációs platform fölött és leállította ennek tevékenységét – közölte a hatóság.
Hétfőn Bukarestben, valamint Maros, Brăila, Ilfov, Galac és Dâmboviţa megyében összesen 17 helyszínen végzett házkutatást a DIICOT.
Az ügyészek szerint a 2022-ben létesített bűnszervezet tagjai közvetítői szerepet töltöttek be a kábítószer-kereskedők és a -fogyasztók (köztük kiskorúak) között. Ehhez egy titkosított kommunikációs platformot alkalmaztak, amelynek jelenleg mintegy 11 ezer aktív tagja van Romániában. Legfontosabb „célközönségüket” a fiatalok képezték, iskolások és egyetemisták – közölte a vádhatóság.
A DIICOT szerint a többszintű bűnszervezet az ország szinte valamennyi nagyobb városában terjesztette a különféle típusú kábítószereket. A vásárlók a platformon keresztül vették fel a kapcsolatot a drogkereskedőkkel, majd a közvetlen tárgyalást követően az érdeklődőt az igényelt szertől függően a hozzá helyileg legközelebbi dílerhez irányították.
A kereskedők ezen a platformon népszerűsítették a drogkínálatukat, az adminisztrátor pedig moderálta a beszélgetéseket, és ő választotta ki a banda tagjait. A kommunikációs platform naponta körülbelül 40-50 ezer üzenet generálására volt képes, amelyek többsége a kábítószer-terjesztéssel, a -fogyasztással, a terjesztési területekkel és a kábítószerek hatásaival volt kapcsolatos – állítja a DIICOT.
A házkutatásokat a főbb dílereknél végezték, ezek során összesen 17.500 lejt, 110 dollárt és 100 eurót, 3,5 kilogramm kannabiszt, 20 mobiltelefont, két 9 mm-es lövedéket, 228 ecstasy tablettát és 48 LSD-bélyeget foglaltak le.
Kedden az ügyészek kérték a bukaresti törvényszék kényszerintézkedésekről döntő bírójától a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!