Nyolc év börtönt kaphat egy román nő, amiért az Iszlám Államot népszerűsítette
Legalább 8 év börtön vár egy, az Iszlám Állam terrorszervezet népszerűsítésével vádolt román nőre, adta hírül a ProTv. A 41 éves, magát Fatimának nevező gyanúsított kizárólag hosszú, fekete ruhában hajlandó járni, a rendőrségi fogdában is ezt viselte.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) szerint a szörényvári (Drobeta Turnu Severin) nő a közösségi médiában olyan felvételeket terjesztett, melyeken harci jelenetek, valamint a terrorszervezet harcosaiknak kiképzése volt látható. Kevesebb mint egy évvel ezelőtt ugyanezen vádak miatt egyszer már elítélték, akkor két év és két hónap felfüggesztett börtönbüntetést és 60 nap közmunkát kapott.
Azonban nem hagyott fel ezzel a tevékenységgel, így most a bukaresti Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék előtt kell felelnie. A DIICOT szerint a gyanúsított tíz évvel ezelőtt radikalizálódott Franciaországban, ahol lopásért ült börtönben.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás