Kenőpénz elfogadásán érték a Bukaresti Műszaki Egyetem egyik tanárát, vádat emelt a DNA

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Cristian Florian Dincă egyetemi tanár ellen, akit március elején kenőpénz átvételén értek tetten. A professzort azzal vádolják, hogy az egyetem által lebonyolított uniós projektek kapcsán kért és kapott kenőpénzt, írja az Agerpres.

Az országos korrupcióellenes ügyészség hétfői tájékoztatása szerint Cristian Florian Dincának, a Bukaresti Műszaki Egyetem energiatermelési és energiafelhasználási főosztálya igazgatójának vesztegetés elfogadásának bűncselekménye miatt kell bíróság elé állnia. Dincă szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet.

Az ügyészek szerint az egyetem öt uniós finanszírozású projektjének felelőseként Cristian-Florian Dincă 2020 augusztusa és 2023 februárja között összesen 161.370 lejt kért és kapott két személytől, akik a projekteken dolgoztak. Ez a pénz mintegy a fele volt az összegnek, amelyet a két említett személy fizetésként kapott a projekteken dolgozó alkalmazottként.

Előzetes megállapodásuknak megfelelően március 2-án Cristian-Florian Dincának át kellett volna vennie az egyik tanú februári fizetéséből neki „járó” 6000 lejt. Ekkor érték tetten az ügyészek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!