Először utazik Romániába Olaf Scholz német kancellár, Klaus Iohanisszal és Maia Sanduval is találkozik
Április 3-án Bukarestbe utazik Olaf Scholz német kancellár, Klaus Iohannis és Maia Sandu államfőkkel is találkozni fog – írja a Digi24 a bukaresti német nagykövetség sajtóközleménye alapján.
A német kancellárt, akinek ez az első látogatása Bukarestben azóta, hogy átvette a szövetségi kormány vezetését, Klaus Iohannis államfő fogadja, és az európai politika, a biztonság és az energia témái kerülnek majd megvitatásra. A kancellár a Nicolae Ciucă miniszterelnökkel való találkozása után az államfővel közösen találkozni fog Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnökével is. Találkozójukon a Moldovai Köztársaság támogatásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak majd.
Ezeken a találkozókon kívül, amelyeket sajtótájékoztatások követnek, Olaf Scholz párbeszédet folytat a Képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Marcel Ciolacuval is. Ezután Scholz a romániai német kisebbség képviselőivel találkozik.
„A kétoldalú témák mellett, a tárgyalások középpontjában az Ukrajnával és Moldovával való támogatás és szolidaritás áll. Szeretnék köszönetet mondani Romániának, partnerünknek és közeli barátunknak a támogatásért és a Moldovai Köztársaság megsegítésére irányuló készségért” – mondta Peer Gebauer, Németország romániai nagykövete.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás