Letartóztattak egy 76 éves német állampolgárt, akit két kiskorú megerőszakolásával vádolnak

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Egy 76 éves német állampolgárt vettek őrizetbe folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és két nemi erőszak bűncselekménye miatt – közölte Brigitte Sighete, a lippai bíróság ügyésze az Agerpresszel.

A férfi az Arad megyei Lippán egy alapítvány önkéntese volt, és több állami gondozásban lévő kiskorúra kellett vigyáznia egy gyermekvédő alapítványnál. Azzal vádolják, hogy két gyermeket vitt magával otthonába, ahol többször szexuálisan zaklatta őket. A 13 és 16 éves áldozatai pénzt kaptak cserébe – állítják a helyi hatóságok. „A nyomozás során kiderült, hogy a 76 éves német állampolgár szexuális kapcsolatot létesített két kiskorúval, akiket egy családi házban gondoztak” – jelentette az Arad megyei rendőrség.

Az aradi rendőrök házkutatást tartottak abban az ingatlanban, ahol a szóban forgó férfi lakik, és bizonyító erejű tárgyakat foglaltak le – számolt be egy helyi portál. A gyanúsított több éve járt Lippára, és az alapítványt, amelynek önkénteseként dolgozott, Németországból támogatták anyagilag. A férfi csütörtökön jelenik meg bíróságon, ahol előzetes letartóztatásba helyezését kéri az ügyészség.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!