9000 lejre csökkentené a 250 ezres küszöböt az igazságügyi miniszter a hivatali visszaélést tárgyaló Btk-módosításnál

2023. március 29. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

Cătălin Predoiu (PNL) igazságügyi miniszter szerda esti közleményében kifejtette, hogy a szenátus által, szerdán elfogadott törvénytervezetet csak akkor támogatja a képviselőház szintjén, ha a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításában a 250 ezer lejről 9000 lejre csökkentik a hivatali visszaéléssel kapcsolatban elfogadott küszöbértéket.

Az igazságügyi miniszter ugyanitt azt is közli, hogy

a Román Alkotmánybíróság határozataiban, illetve a Velencei Bizottság véleményezésében nem található konkrét utalás egy ilyen pénzügyi értékhatár megszabására a hivatali visszaélés bűntettének meghatározására.

Turós Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Krónika megkeresésére elmondta: szerinte az alkotmánybíróság kötelezett egy határt, (de konkrét összeget nem – szerk. megejegyzés: ezt utólag frissítettük) ezért volt szükségszerű a Btk. és a büntetőjogi perrendtartás módosítása, mert „sok olyan alkotmánybírósági ítélet született, amely kötelezi a jogalkotót arra, hogy ezt módosítsa, hiszen a Btk. és a perrendtartás nagyon sok paragrafusa alkotmányellenes. Nekünk kötelességünk ezeket módosítani” – mondta az RMDSZ politikusa.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a jelenlegi Btk-módosítás tervezete szerint:

  • 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a köztisztviselő, aki hivatali kötelességei teljesítése során tudatosan elmulasztja egy törvényi előírás végrehajtását, vagy pedig az előírást egy másik jogszabály megsértésével hajtja végre, és ezzel legalább 250 000 lejes kárt okoz vagy súlyosan károsítja egy természetes vagy jogi személy jogait vagy jogos érdekeit;
  • és ugyancsak 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a köztisztviselő, aki hivatali kötelességei teljesítése során faj, nemzetiség, etnikum, nyelv, vallás, szexuális irányultság, politikai hovatartozás, vagyoni helyzet, kor, fogyatékosság, nem fertőző krónikus betegség vagy HIV-fertőzés miatt korlátozza egy személy jogainak gyakorlását.

Romániában hasonló módon 2017-ben is át akart vinni az akkori kormányzás és parlamenti plénum egy ilyen módosítást, ahol akkor még csak 200 ezer lejes anyagi kár küszöböt tettek be a hivatali visszaélést tárgyaló passzusokba. A Btk-módosítás óriási tömegeket mozgatott meg Románia-szerte, már aznap este csendőrségi becslések szerint több mint 10.000 ember tiltakozott éjjel 1 óra körül Bukarestben, Kolozsváron ekkor körülbelül 3 ezer ember mehetett ki az utcára. Ha abban az évben nem vonták volna vissza a már Hivatalos Közlönyben is megjelent rendeletet, valószínűleg Liviu Dragnea volt PSD-vezér is megszabadulhatott volna az ellene indított eljárásoktól.

Ki hogy szavazott a szerdai ülésen?

A jelenlegi Btk.-módosítás tervezetét a kormánykoalíció 2022 végén indítványozta, a szenátus tagjai közül 79-en mellette, 25-en ellene szavaztak és 11-en tartózkodtak.

A kormánykoalíció tagjai: a PSD, a PNL és az RMDSZ szenátorai mind igennel szavaztak, míg az USR és a független szenátorok (köztük Diana Şoşoacă) is ellene, az AUR-osok tartózkodtak.

Miután a PSD szenátorai megszavazták a tervezetet, Marcel Ciolacu gyakorlatilag áthárította a felelősséget a PNL-re. Arra kérte Cătălin Predoiu igazságügyi minisztert, hogy tegyen javaslatot a hivatali visszaélés meghatározásánál alkalmazandó értékhatárnak egy olyan szabályozására, amelyik összhangban van az Alkotmánybíróság döntéseivel, a Velencei Bizottság ajánlásaival és jogi szakértők véleményével

„A PSD következetes marad, és a tervezetet döntő házként megvitató képviselőházban

csak azt fogja megszavazni, amit az igazságügyi szakemberek javasolnak. A büntető törvénykönyv módosítása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve, és gondoskodnunk kell ennek a reformnak a megfelelő végrehajtásáról”

– írta bejegyzésében a legnagyobb kormánypárt elnöke.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!