Égő cigaretta miatt gyúlhatott ki a ruhája, ez okozta a halálát a nagyváradi férfinak

Egy 62 éves nagyváradi férfi égett meg szerdán este Nagyvárad központjában, egy tömbház alatti átjárónál – közölte a rendőrség.

„Az áldozat szénmonoxid-mérgezés következtében hunyt el, testén másod- és harmadfokú égések voltak, illetve füstlerakódást is találtak a felső légutakon. A testén nem voltak erőszakra utaló jelek” – nyilatkozta Camelia Buhaș, az Igazságügyi Orvostani Intézet vezetője az Ebihoreanul helyi portálnak.

Az orvosszakértők vérmintákat is vettek, amelyeknek eredményeit még ki kell elemezni, a nyomozók gyanúja szerint viszont a férfi aznap este alkoholt fogyaszthatott, majd cigarettával a szájában aludhatott el.

A férfi műszálas ruhát viselt és hasonló anyagból készült pléddel takarta be magát, ami nagy valószínűséggel a cigaretta miatt gyúlt meg. Nem találtak gyúlékony vegyi anyagot a helyszínen – derült ki a nyomozóhatóságok információiból.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!