A védelmi minisztérium amerikai Abrams harckocsik beszerzését tervezi

A védelmi minisztérium (MAPN) amerikai Abrams típusú harckocsik beszerzéséhez kéri a parlament előzetes jóváhagyását, ugyanakkor a haditengerészet harci képességeit is fejleszteni akarja – írja az MTI Teodor Incicas altábornagy bejelentése nyomán. A román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője erről a MAPN sajtótrösztje által kedden közzétett podcast-interjúban beszélt.

Az altábornagy nem pontosította, hány tankot akarnak vásárolni, de megjegyezte: mivel „egy egész zászlóaljról van szó”, nem a gyártóval kell szerződni, a beszerzést az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő kormányközi egyezmény révén lehet csak megvalósítani.

Megelőlegezve a MAPN választását érő esetleges kritikákat, Incicas hozzátette: sokan azt képzelik, hogy az Abrams egy idejétmúlt harckocsi, anélkül, hogy ismernék az amerikai korszerűsítési programokat. „Egy lecsupaszított harckocsiról beszélünk, amelynek a védelmi rendszerei megfelelőek, amit aztán olyan változatban fognak felszerelni, ahogyan mi igényeljük” – magyarázta az altábornagy.

Abrams típusú tankok Lengyelországban. A lengyelek 2022 áprilisában írtak szerződést az amerikaiakkal 250 Abrams típusú harckocsi beszerzéséről – Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / AFP
Abrams típusú tankok Lengyelországban. A lengyelek 2022 áprilisában írtak szerződést az amerikaiakkal 250 Abrams típusú harckocsi beszerzéséről – Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / AFP

Incicas szerint a MAPN-nél további 40-50 fegyverzet- és eszközbeszerzési program van folyamatban. Ezek között megemlítette, hogy Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról: ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani. Az F-16-os repülőrajokra átmeneti megoldásként tekintenek, az ötödik generációs F-35-ös harci repülők beszerzéséig, amelyekből az első rajt 2030 után tervezik hadrendbe állítani.

A bukaresti haderő-korszerűsítési tervekben szereplő hét Patriot rakétaelhárító rendszer közül eddig négyet vásároltak meg: kettőt már átvettek, másik kettőnek az érkezése pedig az első negyedév végéig várható. A három HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszerből egy üteg már megérkezett 2021-ben, egy második átvétele folyamatban van, a harmadik a jövő évre várható – sorolta az altábornagy.

Incicas azt is bejelentette, hogy Románia tengeralattjárók és aknászhajók beszerzését is tervezi, illetve korszerűsíteni akarja rakétahordozó hadihajóit, ezekről a programokról azonban nem közölt részleteket.

Az altábornagy szerint a hadsereg felszerelését saját fejlesztésű eszközökkel is korszerűsítik: ezek között egy olyan, „taktikai zsebdrónról” tett említést, amely utcai harcokban segítheti a katonákat közvetlen környezetük felderítésében. A haditechnikai kutatóközpont egy 100 kilométeres hatósugarú, pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztett, most pedig annak függőleges fel- és leszállásra képes változatán dolgozik. Ezeket – jóváhagyásukat követően – rendszeresíteni akarják a hadseregben.

Másfelől a MAPN hét Watchkeeper X típusú robotrepülőgép-rendszer beszerzéséről írt alá a szerződést az izraeli Elbit Systemsszel, és a napokban tárgyalásokat folytat a török gyártóval az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett Bayraktar-2-es harci drónok vásárlásáról, amelyek beszerzéséhez hozzájárult már a parlament – részletezte a hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője.

Az Egyesült Államok január végén jelentette be, hogy M1 Abrams tankokat küld Ukrajnának. Joe Biden akkor azt nyilatkozta, ezek a világ legjobban felszerelt tankjai.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!