Holtan találtak egy nőt, akit élettársa három éve már egyszer életveszélyesen megsebesített

Holtan találtak egy máramarosi nőt Kelencén. A rendőrség a gyilkossággal az élettársát gyanúsítja, akinek lakásában megtalálták, és aki három évvel ezelőtt már szúrt sebet okozott a 45 éves nőnek – írja az Observator.

Szombat reggel arról értesítették a 112-es telefonszámon keresztül a hatóságokat, hogy a Máramaros megyei Kelencén egy 47 éves férfi házában egy nőt találtak és nem lélegzik. A helyszínre érkező Máramaros megyei mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a nő elhunyt. A nő fején és hasán talált sérülések miatt nyomozást indítottak, gyilkosság bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

Az Observator szerint az áldozatot három évvel ezelőtt már megszúrták, élettársát a rendőrség őrizetbe vette és gyilkossági kísérlet miatt büntetőeljárást indított ellene. Az ügyet azonban három év elteltével sem zárták le. Vélhetően a nő családon belüli erőszak áldozata lett.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!