Élettelen újszülöttet találtak az árokban Szatmár megyében

2023. március 3. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

Élettelen újszülöttet találtak csütörtökön az árokban a Szatmár megyei Kakáktelepen (Coca), közölte a rendőrség.

A hatóságokat március 2-án délután 16:30-kor értesítették, hogy a falu határában élettelen magzat fekszik az árokban, írta a Digi24.ro. Halálának körülményeit boncolás során állapítják meg, az ügyben nyomozás indult a Szatmár megyei ügyészség vezetésével.

Az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA) legfrissebb adatai szerint 2022 első kilenc hónapjában 276 újszülöttet és gyermeket hagytak sorsára romániai szülészeteken, kórházakban. Közülük 103 visszatért eredeti családjához, a többinek más megoldást kerestek a hatóságok.

Elena Tudor, az ANPDCA elnöke ezzel együtt optimista, amint az Euronewsnak elmondta, szerinte Romániában évről évre egyre kevesebb gyermeket hagynak el a szüleik. 2012-ben, egy évtizeddel ezelőtt még több mint 1100 újszülöttet hagytak ott az ország szülészetein.

Továbbra is aggasztó azonban a kiskorú anyák aránya az országban: egy 2022 decemberében közzétett felmérés szerint az Európai Unió területén élő 15 év alatti anyák 45 százaléka romániai. 2020-ben 731 15 év alatti lány szült az országban.

A helyzetnek nem kedvez az sem, hogy az iskolákban megoldatlan a megfelelő szexuális felvilágosítás kérdése. Egy 2022 nyarán elfogadott törvény szerint csak szülői engedéllyel és csak nyolcadik osztálytól vehetnek részt egészségügyi nevelésről szóló órákon a diákok, ennek keretében hallhatnak a nemi betegségek és a serdülőkori terhesség megelőzéséről.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!