Szatmárnémeti polgármestere szerint megvan a pénz a Pannónia szálló felújítására

2023. február 22. – 12:33

Másolás

Vágólapra másolva

Örökzöld témának számít a szatmárnémeti sajtóban a főtéri Pannónia (ma Dacia) szálló ügye, amely a magyar állam tulajdonában van, de amelynek felújítását a megvásárlás után beláthatatlan időre elhalasztották. Az egyre apadó magyarországi támogatások miatt félő volt, hogy további évekre kitolódik a leromlott műemléképület restaurálása, azonban a város polgármestere jó hírrel lepte meg a szatmárnémetieket.

A Presa SM helyi portál arról ír, hogy végre megvan a pénz a város ikonikus épületének a felújítására, mert Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke aláírta a Dacia Hotel rehabilitációs munkálatainak megkezdéséhez szükséges pénz kiutalásáról szóló rendeletet. A lap szerint ezt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere jelentette ki egy rádiós interjú során, az információt az önkormányzati vezető a Trantelexnek is megerősítette.

Megkeresésünkre Kereskényi Gábor elmondta, hogy eddig is következetesen képviselte a magyar kormánytagokkal való találkozókon a Pannónia szálló ügyét, legutóbb pedig a magyar kultúra napján történt ez meg, amikor Szatmárcsekén Orbán Vikotrral találozott. A magyar miniszterelnök ekkor ígéretet tett a műemléképület felújításának megkezdésére, és néhány nappal később a polgármestert arról tájékoztatták, hogy aláírtak egy kormányhatározatot, amely szerint még a 2023-as költségvetésből elkülönítik a megfelelő összeget az épület restaurálásának elkezdésére.

Kereskényi külön kiemelte, mennyire fontos a szatmárnémeti polgárok számára, hogy az épületben továbbra isszálloda és étterem fog működni, azaz nem változik meg a rendeltetése. Mivel uniós forrásokból zajlik a szatmárnémeti főtér felújítása is a polgármester abban reménykedik, hogy a két munkálatot sikerül összehangolni, és az év végéig nemcsak a tér, hanem az épület is már egy legalább részlegesen megújult külsővel fog jelentkezni.

Legutóbb a Transtelexen arról írtunk a Pannónia / Dacia szálló kapcsán, hogy mélygarázst terveztek építeni a műemléképület alá, aztán a terv meghiúsult, mivel a licitre jelentkezett cégek nem tudták garantálni, hogy az önkormányzat által kért határidőre, azaz 2023 novemberéig be tudják fejezni az építkezést.

A Pannónia szálló csak egyike azoknak az erdélyi műemléképületeknek, amelyeket a Manevi Zrt. felvásárolt Erdélyben.

A műemlékmentésnek beállított ingatlanvásárlásokról már többször írtunk, mint ahogy arról is próbáltunk részleteket megtudni, miért késik a szatmárnémeti Pannónia szálló felújítása.

Az impozáns szálloda építését, amely a magyar szecesszió remekének számít, 1902-ben fejezték be. Mivel a szatmárnémeti önkormányzat építtette, sokan úgy vélekednek, hogy most is a várost illetné meg a tulajdonjog. Az ingatlant még az előző rendszer idején államosították, és a rendszerváltáskor a megyei turisztikai vállalat működött benne.

Az 1989-es változást követő pár év zavaros viszonyai között az egykori turisztikai vállalat privatizálta, és a cég munkatársai váltak a szálló részvényeseivé. Később a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, Szabó István felvásárolta a részvények többségét, majd eladta ezeket egy román vállalkozónak. Vasile Tânțaș pedig nekilátott a már akkor meglehetősen rossz állapotban levő ingatlan felújításának. A szatmáriak aggodalommal figyelték, mi történik a főtér legszebb épületével, amely alatt egy hatalmas, föld alatti helyiséget igyekezett az új tulajdonos kialakítani. Értesüléseink szerint azonban a munkálatokkal megbontotta az épület stabilitását, ezért hatalmas mennyiségű, a falak mellé öntött betonnal volt kénytelen megerősíteni az ingatlan szerkezetét.

A kétségbeesés pedig az utcára is kivitte a szatmáriakat, amikor azt látták, hogy a szállóhoz tartozó, hangulatos Ruha István-átjárót készültek félig befalazni, egy sötét, szűk lyukká alakítva a passzázst. A tüntetés hatására a tulajdonos végül elállt a tervétől, és lebontotta az átjáróban épített mennyezetet.

Információink szerint a 2008-as gazdasági válság idején Tânțașnak pénzügyi problémái adódtak, ezért leállította a szálló munkálatait. És mivel arra sem volt gondja, hogy a legalapvetőbb állagmegőrzési munkálatokat elvégezze, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság fellépését követően egy év börtönbüntetésre ítélték, rongálás miatt – amit le is töltött.

Négy évvel ezelőtt pedig eladta a szállót, és a szatmáriak közül sokan örömmel vették tudomásul, hogy az ingatlant a magyar állam egyik cége, a Manevi Zrt. vette meg. Azonban hiába várják azóta is, hogy ismét régi szépségében pompázzon az épület, a felújítási munkálatok nem kezdődtek el a mai napig sem. Mindössze annyi történt, hogy egy hatalmas ponyvával eltakarták az épület utcafronti részét. Illetve, amint azt a megyei művelődési igazgatóságtól megtudtuk, a legalapvetőbb állagmegőrzési munkálatokat elvégeztették, azaz nem esik már be az eső a termekbe.

Az épületet tulajdonló Dacia Rt.-nél több alkalommal is érdeklődtünk a tervezett felújítás kapcsán, azonban egyszer sem választ kaptunk választ. Baka Levente, a cég képviselője azt ajánlotta, hogy kérdéseinkkel forduljunk írásban a Manevi Zrt.-hez, amit több ízben meg is tettünk, de nem jártunk sikerrel.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!