Mélygarázs épülhet Szatmárnémeti főtere alatt

2022. április 29. – 15:10

Mélygarázs épülhet Szatmárnémeti főtere alatt
Pannónia szálló – Fotó: Gozner Gertrud

Másolás

Vágólapra másolva

A főtéri mélygarázst nagy valószínűséggel a Pannónia szállót is birtokló cég alakítja majd ki, a magyar állam támogatásával.

Csütörtöki ülésén jóváhagyta a szatmárnémeti városi képviselő testület egy mélygarázs építésének műszaki-gazdasági mutatóit, amelynek alapján közbeszerzést írhat ki a város a kivitelezésre, illetve a működtetésre. Az egyszintes parkoló a város egyik szimbólumának számító főtéri Pannónia (Dacia) szálló előtti járda és az úttest alatt épülne meg. Összesen 3540 négyzetméteres alapterületűre tervezik és 111 autó férne majd el benne.

A létesítmény szükségességét többek között azzal indokolták, hogy egy átfogó főtér-felújítási munkálat keretében hamarosan kitiltják az autós forgalmat a főtér jelentős részéről, a mélygarázs pedig kiszolgálhatná az itt működő szállodákat, boltokat, illetve azokat a magánszemélyeket is, akik a környéken szeretnének parkolni.

A létesítmény kialakítására és működtetésére a város koncessziós szerződést kíván kötni, az építkezés költségeit a licitet nyerő vállalkozás állná majd. A beruházás összértéke a tegnap elfogadott tervek alapján (áfa nélkül) meghaladja a 19 millió lejt.

Sajtóértesülések szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az lehet, hogy a koncessziós szerződésre a Pannónia szállót is tulajdonló cég jelentkezik majd. Az impozáns főtéri ingatlant, pontosabban a céget, amelynek a nevén szerepel (Dacia Rt.), négy évvel ezelőtt vette meg a magyar állami tulajdonban levő Manevi Zrt. A vállalatot időközben alapítványi tulajdonba utalták át, így a cég jelenleg a magyar Országgyűlés által létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány tulajdonát képezi.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!