Eldőlt: nem építhet föld alatti parkolót Szatmárnémeti főterén a magyar kormány cége

2022. szeptember 30. – 18:13

frissítve

Eldőlt: nem építhet föld alatti parkolót Szatmárnémeti főterén a magyar kormány cége
Pannónia szálló – Fotó: Gozner Gertrud

Másolás

Vágólapra másolva

A 110 férőhelyes mélygarázs elsősorban a Manevi Zrt. által megvásárolt Pannónia szálló vendégei számára készült volna a cég költségein. De a PNL helyi szervezetének nem tetszett az ötlet, hogy „a főtér egy területét 49 évre átengedjék a magyar kormánynak”.

A közösségi médiában jelentette be Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester, hogy mégsem épül meg a város főtere alá tervezett föld alatti parkoló. Mint írta, a licitre jelentkezett egyetlen cég nem tudta garantálni, hogy az önkormányzat által kért határidőre, azaz 2023 novemberéig be tudja fejezni az építkezést. Kereskényi szerint a sikertelenség oka „egyes alkalmatlan politikusok” viselkedése, akik miatt „Szatmárnémeti elveszít egy 20 millió lejes (kb. 4 millió eurós – szerk. megj.) beruházást, amely révén, önköltség nélkül 111 parkolóhely jött volna létre a város központjában”.

Amint megírtuk, a szatmárnémeti önkormányzat tavasszal bejelentette, hogy koncessziós szerződést kíván kötni egy magánvállalkozással egy mélygarázs kialakítására a város főterén. Az egyszintes parkoló a város egyik szimbólumának számító főtéri Pannónia szálló (korábbi nevén Dacia) előtti járda és az úttest alatt épült volna meg egy 3540 négyzetméteres területen. A tervek szerint a kivitelezési munkálatok költségeit a nyertes vállalkozó állta volna, amely – egy koncessziós szerződés keretében – 49 évig üzemeltethette volna a létesítményt. A bejelentés szerint a 111 parkolóhely nemcsak a felújítás előtt álló hotelt szolgálta volna ki, hanem nyitva állt volna mindenki számára, aki itt szerette volna hagyni egy időre az autóját.

Sokakban merült fel a gyanú, hogy a koncessziós szerződés ötlete eleve a Panniónia szállót birtokló cégtől származott, mivel a város egy EU-s pályázat keretében épp felújítani készül az egész főteret, melynek során kitiltja innen az autós forgalmat és megszünteti a parkolási lehetőséget is. A főtéri ingatlant, pontosabban a céget, amelynek a nevén szerepel (Dacia Rt.), négy évvel ezelőtt vette meg a magyar állami tulajdonban levő Manevi Zrt. A vállalatot időközben alapítványi tulajdonba utalták át, így a cég jelenleg a magyar Országgyűlés által létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány tulajdonát képezi. Sajtóhírek szerint a vállalat négycsillagos szállodát működtetne a felújítást követően az épületben, azonban a működési engedély megszerzéséhez biztosítania kell a szobák számának 20%-át kitevő számú parkolóhelyet is. Az autók főtérről való kitiltása, illetve a parkolóhelyek felszámolása miatt azonban ez vélhetőleg nehézségeket okozott volna.

A koncessziós szerződésről szóló licit műszaki-gazdasági mutatóit tavasszal jóváhagyta a városi képviselő testület, később viszont a „román” pártok meggondolták magukat, és heves viták tárgyává vált a beruházás kérdése. Számos nézeteltérés alakult ki a cég által a városnak fizetendő jutalék mértéke körül, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Adrian Cozma pedig a prefektúrához fordult, és a tanácsi határozatban szereplő jogszabályi problémákra hivatkozva kérte a határozat érvénytelenítését.

Kereskényi Gábor telefonos megkeresésünkre nem válaszolt, azonban valószínűsíthető, hogy Cozmára gondolt, amikor az „alkalmatlan politikusokat” hibáztatta a projekt meghiúsulása miatt. A polgármester ugyanakkor vélhetően a kifogások miatti csúszásokra is célzott, amelyek miatt alig egy éve maradt volna a vállalkozónak a föld alatti parkoló megépítésére.

A történethez hozzá tartozik, hogy Adrian Cozma, illetve egyes politikustársai politikai kérdésként (is) tekintettek a mélygarázs ügyére, kifogásolva, hogy a magyar kormány áll a beruházás mögött. Korábban már írtunk arról, hogy a Cozma által vezetett megyei PNL-szervezet néhány hete felrúgta a kb. 2 évvel ezelőtt helyi szinten megkötött együttműködési megállapodását az RMDSZ-szel, melynek következtében lényegében lemondott a megyei önkormányzat két alelnöki, illetve a szatmárnémeti önkormányzat két alpolgármesteri tisztségéről. Adrian Cozma egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az RMDSZ „kettős vezérlés alatt áll”, azaz hogy miközben tagja a román kormánykoalíciónak, a Budapestről érkező utasításokat is igyekszik teljesíteni. Mint állította, a szatmárnémeti mélygarázs kérdése is a magyar kormány igénye nyomán került terítékre.

A liberálisok korábban egy sajtóközleményben azt javasolták, hogy a városi önkormányzat tartson széles körű konzultációt a főtéri parkolóhelyek kapcsán, és vonja be a tervezésbe a várközpontban működő többi vendéglátóipari céget is. Javasolták továbbá, hogy a város vásárolja meg a nemrég felújított Aurora hotel mögötti épültet, és alakítson ebben ki parkolóházat, melyben szerintük akár 300 jármű számára is lenne elég hely.

Kifejtették: tulajdonképpen a főtéri mélygarázs ötletét sem tartják rossznak, azonban szerintük ezt pályázati forrásból vagy a város saját pénzéből kellene megépíteni, és nem annak az árán, hogy közel 50 évre átadnának a magyar kormánynak egy nagy területet a főtérből.

Szoros határidő?

Kereskényi Gábor azzal indokolta, hogy a licitre (az előzetes várakozásoknak megfelelően) egyedüliként jelentkező Dacia Rt. ajánlatát elutasították, mivel a cég nem tudta vállalni, hogy jövő novemberre végez a munkálatokkal. A novemberi határidőt pedig minden bizonnyal azért kérték, mert a város által a főtér felújítására elnyert EU-s projektnek a végső határideje jár le 2023 novemberében. Értelemszerűen, a föld alatti parkoló munkálataival is végezni kellett volna eddig az időpontig.

Adrian Cozma szerint azonban egyéb ok is húzódik a háttérben. A politikus péntek délelőtt tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy az EU-s projekt kapcsán érdeklődött a pályázatot kiíró regionális fejlesztési ügynökségnél. A kapott válaszban pedig az áll, hogy a hatóság beleegyezett abba, hogy megépüljön a mélygarázs, viszont a határidők mellett egy másik feltételt is támasztott: hogy tilos az érintett terület tulajdonjogi viszonyainak a megváltoztatása. Azaz nem lehet 49 évre koncesszióba adni a főtér egy részét. Azt is elmondta: köztudott, hogy a magyar kormány felfüggesztette az erdélyi beruházásait, ezért jobban tenné, ha felajánlaná az épületet a városnak, hogy vásárolja vissza azt.

Hogyan került a magyar állam tulajdonába a Pannónia szálló, és miért van ilyen rossz állapotban?

Az impozáns szálló építését, amely a magyar szecesszió remekének számít, 1902-ban fejezték be. Mivel a szatmárnémeti önkormányzat építtette, sokan úgy vélekednek, hogy most is a várost illetné meg a tulajdonjog. Az ingatlant még az előző rendszer idején államosították, és a rendszerváltáskor a megyei turisztikai vállalat működött benne.

Az 1989-es változást követő pár év zavaros viszonyai között az egykori turisztikai vállalat privatizálta, és a cég munkatársai váltak a szálló részvényeseivé. Később a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, Szabó István felvásárolta a részvények többségét, majd eladta ezeket egy román vállalkozónak. Vasile Tânțaș pedig nekilátott a már akkor meglehetősen rossz állapotban levő ingatlan felújításának. A szatmáriak aggodalommal figyelték, mi történik a főtér legszebb épületével, amely alatt egy hatalmas, föld alatti helyiséget igyekezett az új tulajdonos kialakítani. Értesüléseink szerint azonban a munkálatokkal megbontotta az épület stabilitását, ezért hatalmas mennyiségű, a falak mellé öntött betonnal volt kénytelen megerősíteni az ingatlan szerkezetét.

A kétségbeesés pedig az utcára is kivitte a szatmáriakat, amikor azt látták, hogy a szállóhoz tartozó, hangulatos Ruha István-átjárót készültek félig befalazni, egy sötét, szűk lyukká alakítva a passzázst. A tüntetés hatására a tulajdonos végül elállt a tervétől, és lebontotta az átjáróban épített mennyezetet.

Információink szerint a 2008-as gazdasági válság idején Tânțașnak pénzügyi problémái adódtak, ezért leállította a szálló munkálatait. És mivel arra sem volt gondja, hogy a legalapvetőbb állagmegőrzési munkálatokat elvégezze, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság fellépését követően egy év börtönbüntetésre ítélték, rongálás miatt – amit le is töltött.

Négy évvel ezelőtt pedig eladta a szállót, és a szatmáriak közül sokan örömmel vették tudomásul, hogy az ingatlant a magyar állam egyik cége, a Manevi Zrt. vette meg. Azonban hiába várják azóta is, hogy ismét régi szépségében pompázzon az épület, a felújítási munkálatok nem kezdődtek el a mai napig sem. Mindössze annyi történt, hogy egy hatalmas ponyvával eltakarták az épület utcafronti részét. Illetve, amint azt a megyei művelődési igazgatóságtól megtudtuk, a legalapvetőbb állagmegőrzési munkálatokat elvégeztették, azaz nem esik már be az eső a termekbe.

Az épületet tulajdonló Dacia Rt.-nél több alkalommal is érdeklődtünk a tervezett felújítás kapcsán, azonban egyszer sem választ kaptunk választ. Baka Levente, a cég képviselője azt ajánlotta, hogy kérdéseinkkel forduljunk írásban a Manevi Zrt.-hez, amit több ízben meg is tettünk, de nem jártunk sikerrel. A legutóbbi fejleményekkel kapcsolatban is érdeklődtünk, szerettük volna megtudni, hogy a föld alatti parkoló építésének meghiúsulása miként befolyásolja a terveiket. Ha kapunk választ tőlük, még visszatérünk az ügyre.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!