Beomlott a Sissi királyné által is kedvelt Marillavölgy szanatóriumának tetője, 60 tbc-s beteget menekítettek ki

2023. február 21. – 15:09

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 60 tbc-s krónikus beteget kellett sürgősen átszállítani a Krassó-Szörény megyei marillavölgyi szanatóriumból Oravicabányára, miután az egészségügyi intézmény teteje beomlott. Az ott dolgozók elmondták, harminc éve nem végeztek semmiféle felújítási munkálatokat az épületen. Az egészségügyi hatóságok szerint a betegek nem sérültek meg, de a szanatóriumot egy ideig nem lehet használni.

Az Aninai-hegységben, 820 méteres tengerszint feletti magasságban, Oravicabánya közelében található marillavölgyi szanatóriumot, ahol tbc-s betegeket kezelnek 1936 és 1943 között építették. Azonban még a szanatórium megjelenése előtt közkedvelt és jól ismert fürdőhely volt. A fürdőhelyet 1872-ben Moritz Hoffenreich kezdte el kiépíteni, klímájának és vastartalmú vizének köszönhetően több szálloda, villa és kezelőközpont is létesült. Állítólag Sissi királyné is látogatta a helyet, amikor a közelben lévő Herkulesfürdőn tartózkodott.

A beomlott épületről készült első felvételek – Forrás: képernyőmentés a Román Televízió által közölt felvételekből
A beomlott épületről készült első felvételek – Forrás: képernyőmentés a Román Televízió által közölt felvételekből

A szinte száz évvel ezelőtt épült szanatórium állaga erősen leromlott, a 2000-es évek elején tűzvész is pusztította az ingatlant, azonban ez nem gátolta meg abban a román egészségügyi döntéshozókat, hogy tovább működtessék.

A tető beomlása után a szanatórium vezetősége úgy döntött, a betegeket az oravicabányai városi kórházába szállítják át. A 112-es segélyhívó számon kérték a Krassó-Szörény megyei katasztrófavédelmet (ISU) kérték, hogy segítsen a betegek biztonságba helyezésében. A felügyelőség tájékoztatása szerint a szanatóriumnak hatvan ápoltja közül huszonhetet az ISU járművein szállítanak át, a többi beteg áthelyezését a polgármesteri hivatal biztosítja.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!