Bejárta a nemzetközi sajtót a holttestekből kiműtött és új páciensekbe beültetett romániai szívstimulátorok híre

2023. február 19. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

Számos nemzetközi hír jelent meg az őrizetbe vett, majd szombaton 30 napos előzetes letartóztatásba helyezett Dan Tesloianu kardiológusról és a román sajtóban még meg nem nevezett bűntársairól, akit holttestekből kiműtött szívstimulátorok újrafelhasználásával gyanúsítottak meg a hatóságok.

Többek között a Reuters, az Associated Press és a The Times is foglalkozott a témával, amelyet aztán az európai és a nemzetközi média is átvett, így ausztrál és mexikói lapok hasábjain is megjelent.

A Reuters bukaresti tudósítója arról értesítette a londoni székhelyű világhírügynökséget, hogy az ügyészek bűnügyi nyomozást indítottak öt orvos ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több száz halott betegből kivont orvosi implantátumot használtak fel újra.

Az öt orvos közül az egyiket, aki a kelet-romániai Iasi város egyik kórházában dolgozott, őrizetbe vették többrendbeli hivatali visszaélés, illetve vesztegetés elfogadása miatt őrizetbe vették és bűnvádi eljárást indítottak ellene. (Azóta pedig a bukaresti törvényszék elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását is – szerk. megj.) Az ügyészek szerint az orvos 238 műtétet hajtott végre hét év alatt 2017-től, illegálisan használt halott vagy ismeretlen eredetű implantátumokat, és súlyos szövődmények vagy halál kockázatának tette ki betegeit. Az orvos által ajánlott implantátumok nagy részére pedig nem is lett volna szüksége a betegeknek. A kardiológus hamis diagnózisokat állított fel.

Románia egészségügyi rendszerét, amely az egyik legkevésbé fejlett az Európai Unión belül, a korrupció, a hatékonyság hiánya és az átpolitizált irányítás árnyékolja be. Az állam az elmúlt három évtizedben egyetlen kórházat épített. Az EU-ban pedig Románia költi a legkevesebbet egészségügyi ellátásra, és orvosok és ápolók tízezrei vándoroltak ki az országból.

– jegyezte meg a Reuters.

Az Independent pedig a hír közlése mellett, szintén kitért a romániai egészségügyi rendszer korrupciójára, az orvosi személyzet válságára és arra, hogy a román állam képtelen megreformálni és korszerűsíteni az állami egészségügyi rendszert.

Az ügyészek egyébként pénteken több házkutatást tartottak az ügyben a iaşi-i orvosoknál. Ezek során 25 szívritmus-szabályozót és defibrillátort, neves román festők 36 festményét, továbbá 162.920 lejt, 116.795 eurót, 2357 dollárt, 300 fontot, 300 svájci frankot, 3500 forintot, 520 svéd koronát, 200 dán koronát, 19 mobiltelefont, 60 memóriakártyát, 14 laptopot, három táblagépet, kilenc merevlemezt és 250 DVD-t foglaltak le.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!