Több mint 160 utórengése volt a hétfői és a keddi olténiai földrengésnek

Több mint 160 utórengése volt a hétfői 5,2-es, illetve a keddi 5,7-es erősségű olténiai földrengésnek – közölte szerdán az országos földfizikai intézet igazgatója. Constantin Ionescu elmondta, az utórengések meglehetős gyakorisággal, mintegy 15 percenként következtek be. Szerda reggel óta nem volt 3,5-ösnél erősebb földrengés, írja az Agerpres.

Elmondta azt is, hogy a földfizikai intézet szakértői a meglévő öt földrengésmérő állomás mellé további állomásokat helyeznek ki a hétfői és keddi földrengések epicentrumának térségében.

Mircea Radulian, az intézet tudományos igazgatója arról tájékoztatott, hogy a Târgu Jiutól keletre eső területet már korábban is szeizmikusan aktív térségként ismerték a szakemberek, arról viszont mindeddig nem volt tudomásuk, hogy a szeizmikus mozgás ilyen méreteket ölthet. Utoljára 80 évvel ezelőtt volt az említett régióban egy 5,2-es erősségű földrengés, azóta csak gyenge vagy mérsékelt szeizmikus aktivitást regisztráltak. Azt is elmagyarázta, hogy a felszínhez közeli kőzetlemezek elmozdulása által okozott földrengések általában enyhék, de néha erősebb földmozgást is eredményezhetnek.

Mihai Diaconescu szeizmológus arról beszélt, hogy a szeizmikus aktivitás gyengülésére utal, ha az utórengések száma és erőssége csökkenőben van.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az olténiai földrengéseknek csak annyiban van közük a törökországihoz, hogy utóbbi 'az utolsó csepp lehetett a pohárban'. Szerinte a törökországi szeizmikus hullámok által szállított energia önmagában nem volt elég egy földrengés létrejöttéhez, de arra igen, hogy a Romániában már felgyülemlett energia „kicsorduljon”.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!