Galați megyébe helyezték át az Arad megyei DSP gazdasági igazgatóját, aki sokkolóval ment munkába

2023. február 14. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

Áthelyezik Galați megyébe az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság gazdasági igazgatóját, Pénzes Gyulát, aki múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy elektromos sokkolóval és paprikaspray-vel ment munkába. A döntésről az érintett tájékoztatta a Transtelexet. Az erről szóló miniszteri határozat hétfőn írta alá Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és kedden értesítették az igazgatót. Az áthelyezése 6 hónapra szól.

Az aradi Sanitas szakszervezet közleményben azt közölte kedden az Agerpres hírügynökséggel, hogy az Egészségügyi Minisztérium az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság és a szakszervezetük által a minisztériumhoz küldött panaszok nyomán döntött úgy, hogy 6 hónapra áthelyezi Pénzest. „A döntés nyomán úgy gondoljuk, hogy az aradi közegészségügyi igazgatóság szintjén helyreállt a normális munkakörnyezet” – idézi az Agerpres a szakszervezet közleményét.

„Én legfeljebb halászni megyek Galați-ra. Mit keressek ott? Hatvanhárom évet töltöttem február elején, nem azért dolgoztam egy életen át Aradon, hogy oda menjek” – nyilatkozta a Transtelexnek Pénzes, aki úgy érzi, hogy ő „nem csinált semmit”, és azért került konfliktusos helyzetbe, mert helyi érdekeket sértett. Elmondása szerint 43 éve él Aradon, ott van a családja is, nem szeretne Galați-ra költözni, pláne nem ilyen hirtelen, hogy úgy éljen, mint egy remete.

Pénzes szerint egyébként korábban egyoldalúan mutatta be a sajtó a történetét, őt nem kérdezte meg senki, illetve a Critic Arad cikket ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, ahol részletesen is tárgyalták a konfliktusát az Arad megyei DSP korábbi igazgatójával.

A konfliktusos helyzet már hónapok óta tart az Arad megyei egészségügyi hatóságnál, amelyet a helyi sajtó szerint a gyakori, politikai indíttatású vezetőcserék idéztek elő. A gazdasági igazgató és a korábbi igazgató közötti konfliktusnak is volt előzménye, novemberben Pénzes azt állította, hogy Cătană fizikailag bántalmazta őt. Az eset miatt mindketten feljelentést tettek. Az ügyvezető igazgató azonban nem avatkozott közbe, ezért a dolgozók értesítették a kialakult helyzetről a minisztériumot is, de a most nagy sajtóviszhangot kapott incidensig nem történt semmi.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!