Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított úzvölgyi betonkereszteket

2023. február 10. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

Alaptalannak ítélte a Bákó Megyei Táblabíróság pénteken az úzvölgyi katonatemető egyik perében benyújtott fellebbezést, és megerősítette a Csíkszentmártonnak kedvező alapfokú ítéletet.

A Bákó Megyei Táblabíróság másodfokú ítéletének kivonatát a bíróságok portálján tették közzé pénteken. Eszerint a fellebbezés nem megalapozott, és az alapfokú ítélet lép jogerőre. A napra pontosan egy éve hozott alapfokú ítélet érvénytelenítette a temető román parcellájába kiállított 2018.12.17/69-es építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el. Az építési engedélyt Dormánfalva polgármestere állított ki a nemzetközi temető emlékművének és a román hősök ötven keresztjének a felállítására.

Dormánfalva város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának.

Dormánfalva több más pert is elveszített Csíkszentmártonnal szemben. Tavaly márciusban a Moinești Bíróság alapfokon arról döntött, hogy törölni kell a telekkönyvből a Bákó megyei városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát – ez az ítélet azonban még nem jogerős. Ezt megelőzően, 2021. októberében a Bákói Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette az önkormányzati határozatot, mellyel Dormánfalva közvagyonává nyilvánította a Hargita megyében található, Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőt.

Az eddigi bírósági döntések ellenére a második világháborúban elesett magyar és német katonák sírhelyei mellé telepített emlékmű és betonkeresztek mellett a román nacionalista szervezetek minden évben megemlékezéseket szerveznek, legutóbb 2022-ben a román hősök napján ismét kivonultak.

Az úzvölgyi nacionalista akciókat szervező szélsőséges szervezet elnöke, Mihai Tîrnoveanu egy évvel ezelőtt, az elsőfokú ítélet meghozatalakor azt állította, hogy csalódni fog, aki azt hiszi, hogy a katonatemetővel kapcsolatos bírósági ítéletek nyomán el fogják távolítani a betonkereszteket a temetőből, mert ez csak akkor fog bekövetkezni, ha a buldózerekkel a Nemzet Útja szimpatizánsait is „eggyé teszik a földdel.”

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!