Szakértő: A romániai földrengéseknek semmi közük a törökországiakhoz

A Romániában bekövetkezett földrengéseknek nincs közük a törökországiakhoz, Vrancea környékén normális a szeizmikus aktivitás – nyilatkozta kedden az Agerpresnek Constantin Ionescu, az országos földfizikai intézet (INCDFP) vezérigazgatója.

A Törökország keleti felében, az anatóliai lemez keleti törésvonalán bekövetkezett földrengés elég távol esett tőlünk és felszíni volt. Véletlen egybeesés volt, hogy Romániában ezzel egy időben történt földrengés. A kettőnek semmi köze egymáshoz, nem a törökországi váltotta ki a romániai földmozgást – jelentette ki Ionescu, aki egyébként nem az első szakember, aki igyekszik nyugtatni a romániai lakosság kedélyeit. Hétfőn Gheorghe Mărmureanu, az országos földtani intézet tiszteletbeli igazgatója is hasonlót nyilatkozott.

Ionescu magyarázata szerint ahhoz, hogy ok-okozati viszonyt lehessen feltételezni a két földrengés között, előbb az észak-anatóliai törésvonalnak kellett volna aktiválódnia, és utána következett volna a romániai szeizmikus térség.

Ionescu hangsúlyozta, hogy Vrancea térségében a szeizmikus aktivitás normális, itt mind a mélyben, mind a felszínen szoktak földrengések lenni.

Egy 7,7-es és egy 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökország délkeleti részét, és ezeket több mint száz utórezgés követett. A szakemberek szerint a következő hetekben is élénk lesz a térségben a szeizmikus tevékenység.

Hétfő hajnalban Romániában is öt felszíni földrengést jegyeztek Vrancea szeizmikus térségben, Buzău megyében. Az első 4,6-os erősségű volt a Richter-skálán, az utórezgések erőssége 2 és 2,9 közötti volt. Kedd reggel is volt egy földrengés Buzău megyében, ez 3,5-ös erősségű volt a Richter-skálán és 145,5 kilométeres mélységben következett be.

Romániában a tavalyi év legnagyobb szeizmikus mozgását november 3-án mérték, az 5,4-es erősségű volt. 2021-ben a legnagyobb földrengés 4,7-es erősségű volt, és május 26-án következett be.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!