A várakozás ellenére nem épül ki egyelőre a teljes szatmárnémeti bicikliút-hálózat

2023. január 25. – 06:30

A várakozás ellenére nem épül ki egyelőre a teljes szatmárnémeti bicikliút-hálózat
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Szatmárnémetiben évek óta téma a hiányzó kerékpáros infrastruktúra, 2010-től a civilek rendszeres felvonulásokat is szerveztek, kérve, hogy az önkormányzat alakítsa ki a biztonságos biciklizés feltételeit. Mint állítják, kimondottan veszélyesnek számít az autók között szlalomozni.

2017 óta viszont a szatmáriak, köszönhetően annak, hogy a kerékpárúthálózat kiépítésének ügye folyamatosan szerepel a sajtóban, biztosra veszik, hogy ezek hamarosan el is készülnek. Az önkormányzat bemutatott egy tervet, amely szerint kb. 25 kilométernyi bicikliutat építenek, ami behálózná az egész várost. Lényegében mindegyik nagyobb városrészről el lehetne ezeken jutni a központig. Az ígéretek szerint emellett 18 kerékpár-kölcsönzőt is kialakítanának, ahol összesen 250 bicikli várná a kerekezőket.

Az önkormányzat egyébként az utóbbi négy évben egy három kilométeres szakaszt épített ki az ócskapiactól az aquaparkig, és néhány hete elkezdte a Batizi úti, közel 7 kilométeres kerékpárút kialakítását. A többi útvonalon azonban nem az építkezés kezdődött meg, hanem mindössze csíkokat festettek a járdákra, illetve a kerékpárosoknak szóló táblákat helyeztek ki, szintén a járdákra. Egy-egy utca esetén, ahol széles a járda, ez egészen jó megoldásnak tűnik, viszont vannak olyan szakaszok – például a Mátyás király/Liviu Rebreanu utca –, ahol nincs annyi hely, hogy mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok biztonságosan tudjanak közlekedni.

Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex

„2019 tavaszán kivágták az ablakom alatt álló juharfát. És az utcámban, egy nem egészen 100 méteres szakaszon, további 8-10 juhart. Nagyon fel voltam háborodva, ez a fa tartott egész nap árnyékot, ezért kérdőre vontam a köztisztasági vállalat alkalmazottait, aki azt válaszolták, hogy az épülő kerékpárút miatt kellett kivágni a fákat. Nem értettem, ha bicikliút épül, miért nem vágják ki az egész fasort, miért csak néhány fát? – dohogott egy Mátyás király utcai lakos. – Azóta viszont eltelt majdnem négy év, és semmit nem mozdítottak. Pár napja pedig az előttem húzódó, aránylag keskeny járdát egy csíkkal kettéosztották, és az egyik sávot kijelölték bicikliútnak. Szerintem ez nem biztonságos megoldás sem a gyalogosok, sem a kerékpárosok számára. És továbbra sem értem, akkor miért ritkították meg a meglévő fasort?”

A kerékpárút-hálózat számára kijelölt többi utcában is mindössze festéssel, illetve táblákkal találkoztunk. A Dobó/Lăcrimioarei, illetve a Magyar/Rodnei utcán például olyan táblákat helyeztek ki, ami engedélyezi a közlekedést mind a biciklisek, mind a gyalogosok számára. Itt egyébként átlagosan három méteres vagy ennél is szélesebb a járda, úgyhogy megfelelőnek tűnik a szabályozás, mivel elférnek a közlekedők. De mi a helyzet a beharangozott, választási kampányokban is beígért kerékpárút-hálózattal, illetve a biciklikölcsönzőkkel? Mivel Kereskényi Gábor polgármestert nem sikerült elérnünk telefonon, Maskulik Csaba városmenedzsertől kérdeztük meg, hogy mi a helyzet a sokak által várt projekttel.

„A Regionális Fejlesztési Ügynökséghez pályáztunk a mobilitást támogató programjukra. Eleinte azt mondták, hogy az összes projektünket támogatják, de végül a kerékpárút-hálózatra vonatkozó részt kihúzták a listáról. Lényegében átrázott minket a hatóság. Körülbelül 60 millió lejre pályáztunk, de végül csak 42 milliót kaptunk. A régi és az új főtér felújítását támogatták, valamint 17 környezetbarát autóbusz beszerzését, de a kerékpárutak közül egyedül a Batizi úti szakaszt hagyták a listán, ez egy több mint 6 kilométeres szakasz, itt el is kezdtük a munkálatot” – magyarázta a városmenedzser. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy lemondtak volna a tervről, épp azon dolgozik az önkormányzat, hogy EU-s forrásokat hívjon le a költségek fedezése érdekében. „Addig is, az érintett utcákban próbáltuk megoldani a kerékpározók helyzetét, felfestettünk jelzéseket és kitettünk táblákat. Ráadásul úgy, hogy nem tettük ezzel tönkre a zöldövezetet” – magyarázta.

Azt is megkérdeztük, hogy biztos finanszírozás híján az önkormányzat által fizetett köztisztasági vállalat miért vágott ki fákat. „Aki kötekedni akar, az bele tud kötni bármibe. A Mátyás király utcán például nemrég elültettünk 130 facsemetét” – válaszolta erre a városmenedzser.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!