Van olyan magyarországi autós, aki emelővel oldja meg, hogy több üzemanyagot vigyen haza Romániából

903

Szatmárnémeti üzemanyagtöltő állomásainál is megjelentek a magyarországi rendszámtáblás autók – ami nem meglepő azután, hogy Magyarországon december elején megszüntették a benzinárstopot, a magyar kutakon pedig igencsak magas áron lehet üzemanyagot beszerezni, literenként akár 1,56 lejjel (125 forinttal) drágábban, mint nálunk.

Elkezdődött tehát egy fordított üzemanyag-turizmus a román-magyar határhoz közel eső településeken, a Magyarországról érkező vásárlók pedig igen érdekes módszerekkel próbálnak minél több benzint beszerezni.

Fotó: Satu Mare Non-Stop Facebook-csoport
Fotó: Satu Mare Non-Stop Facebook-csoport

Egy szatmári helyi portál számolt be arról, hogy a város egyik Petrom töltőállomásánál egy emelő segítségével emelték meg az autó hátsó felét, ahol az üzemanyagtartály van. A módszer azért jó, mert így több üzemanyag fér a tankba, mintha csak egyszerűen oda parkoltak volna. A portál szerint ez a technika közismert a romániaiak között is, hiszen akik Ukrajnába jártak tankolni a még olcsóbb üzemanyagért, ugyanígy jártak el.

Hogy valóban megéri-e Romániában beszerezni az üzemanyagot a határ mellett élőknek, az nem is kérdés. A Telex beszámolója szerint literenként átlagosan nagyjából száz forint megtakarítást jelenthet a magyarországi autósoknak ha itt tankolnak, így egy teletankolásnál akár 5–6 ezer forintot, azaz körülbelül 60-70 lejt is spórolhatnak.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!