Néhány megyében már a gyógyszertárakban is beadják az influenza elleni védőoltást

Az egészségügyi tárca által kezdeményezett kísérleti program keretében elkezdődött az influenza elleni oltások beadása a minisztériumi felhatalmazással rendelkező gyógyszertárakban – közölte a gyógyszerészeti kamara.

Az Agerpresnek küldött közleményben kifejtik: nagy szükség van a kísérleti program beindítására, mert Románia-szerte csökkent az átoltottság, miközben az idei influenzaszezon súlyosabb, mint a korábbiak. Ez is az oka, hogy járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az influenza terjedése miatt.

Az influenza elleni immunizálást a gyógyszertárakban olyan gyógyszerészek végzik, akik részt vettek a romániai orvosi és gyógyszerészeti egyetemek által szervezett posztgraduális képzéseken 2022 novemberében és decemberében.

Az influenza elleni védőoltást végző patikák listája megtalálható az egészségügyi minisztérium honlapján, illetve a Román Gyógyszerészeti Kamara honlapján.

A program egyelőre Bukarestre és 15 megyére, köztük Bihar, Brassó, Szilágy és Kolozs megyére terjed ki.

Azoknak a személyeknek, akik szeretnék gyógyszertárban beoltatni magukat influenza ellen, a következő a tennivalójuk: a programban részt vevő patikák listájából ki kell választaniuk a számukra legmegfelelőbbet; időpontot kell kérniük telefonon; orvosi ajánlás kell kérniük a családorvostól, vagy – ha az előző években már kapott influenza elleni oltást – egy szakorvostól; a kijelölt időpontban meg kell jelenniük a gyógyszertárban és be kell szerezniük az oltóanyagot, amit a gyógyszerész bead nekik.

A gyógyszerész minimális állapotfelmérést végez az oltakozó személyen, hogy kiszűrje a kockázati tényezőket. Ha az illető még soha nem kapott influenza elleni oltást és nincs orvosi ajánlása, a gyógyszertári immunizálás nem megengedett.

A gyógyszerészek szakmai szervezete hangsúlyozza közleményében, hogy melegen ajánlja az influenza elleni oltás felvételét, főleg a veszélyeztetett kategóriák számára.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!