Luxusnyugdíjak Aradon: a top 10 helyeit bírák foglalják el

2023. január 4. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az Arad megyei Aradon portál megjelentette a megye legmagasabb nyugdíjainak listáját. az összegzés alkalmával kiderült, hogy az első tíz helyet az igazságszolgáltatásból 25 év munka után korán nyugdíjba vonult bírák foglalják el. Több mint 50 olyan nyugdíjasa van a megyének, akiknek a nyugdíja meghaladja a 20 ezer lejt, vagyis a 4 ezer eurót.

Arad megyében a legmagasabb nyugdíj bruttó 29 130 lej, nettó 24 155 lej. A Megyei Nyugdíjpénztár tájékoztatása szerint a kedvezményezett egy 63 éves bíró, aki hónapról hónapra közel 5000 eurót kap kézbe. Más szóval az ő nyugdíja 17-szer magasabb, mint az Aradon folyósított átlagnyugdíj (1652 lej), és majdnem 30-szor magasabb, mint a minimálnyugdíj (1000 lej).

A Top 10 második helyezettje szintén egy bíró, aki mindössze pár száz lejjel marad társa mögött a bruttó 28.284 lejes (nettó 25.856 lej) nyugdíjjal. A következő három helyen (3., 4., 5.) lévő nyugdíjak közel állnak egymáshoz: bruttó 27 615 lej (nettó 22 928 lej), bruttó 27 221 lej (nettó 22 609 lej) és bruttó 27 188 lej (nettó 22 582 lej). A rangsor második felének (a Top 10 utolsó öt helyezettje) elfoglalói a következő nyugdíjakkal rendelkeznek: 26 484 lej bruttó (22 012 lej nettó), 26 384 lej bruttó (21 931 lej nettó), 26 373 lej bruttó (21 922 lej nettó), 26 032 lej bruttó (21 646 lej nettó) és 26 000 lej bruttó (21 620).

A tíz leggazdagabb nyugdíjason kívül 43 olyan nyugdíjas is van Aradon, akinek a nyugdíja meghaladja a 20 ezer lejt. A megyében további 68 idős embernek 10 ezer és 20 ezer lej közötti nyugdíja van. Ezen kívül 4366 nyugdíjasnak van 3501 és 10 ezer lej közötti nyugdíja, míg 3400-nak 3000 és 3500 lej közötti nyugdíja. Ezek az emberek – összesen 7887 fő – az összes aradi nyugdíjasnak mindössze 7%-át teszik ki.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!