A romániaiak több mint fele (51 százaléka) szerint a 2023-as év rosszabb lesz az ideinél, 24 százalék ugyanolyan, 24 százalék pedig jobb esztendőre számít, derül ki az IRES felmérésének pénteken közzétett adataiból, amit az Agerpres foglalt össze.
A közvélemény-kutatás szerint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választói az optimistábbak. A pesszimistábbak a 36 és 65 év közötti aktív, a politikai preferenciák szempontjából határozatlan személyek.
A válaszolók közel fele (48 százalék) az életszínvonala csökkenésére számít a következő évben, 26 százalék úgy véli, hogy nem fog változni az életszínvonala, 24 százalék szerint pedig javulni fog; 2 százalék tudott válaszolni a kérdésre.
Az anyagi helyzetük alakulásának tekintetében a fiatalok és a PNL szavazói a derűlátóbbak, pesszimistábbak a havi 2000 lej alatti jövedelműek, a 51-65 év közötti korosztály, illetve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hívei.
A felmérés szerin a romániaiak 48 százaléka ismeri a 2023-as kormányfőcseréről szóló koalíciós megállapodást, 52 százalékuk szerint pedig Klaus Iohannis és a Nemzeti Liberális Párt elfogadja majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-jelöltjének kinevezését. A közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanakkor a lakosság 51 százaléknak nincs tudomása erről a megállapodásról, és 1 százalék nem válaszolt a kérdésre.
Az egyezség ismerőinek 39 százaléka szerint az államfő és a PNL nem fogadják majd el a kormányfőcserét, 9 százalék nem nyilvánított erről véleményt.
A felmérés szerint az 51 év feletti, felsőfokú végzettségű PSD-szavazók a legtájékozottabbak ebben a kérdésben.
Arra a kérdésre, hogy politikai szempontból milyen változásokat szeretnének jövőre, a legtöbben (16 százalék) a politikai osztály és az államvezetés lecserélését jelölték meg; 11 százalék más kormányt és más kormánypártokat preferálna, 8 százalék a fizetések, a nyugdíjak és a gyerekpénz növelését, 3 százalék pedig az infláció csökkenését tartja szükségesnek. Ahogy azt már korábban megírtuk, a romániai lakosság jobban megbízik a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójában, Mugur Isărescuban, mint Klaus Iohannis államfőben, Nicolae Ciucă miniszterelnökben vagy Marcel Ciolacu képviselőházi elnökben.
A telefonos felmérés december 7-12. között készült 1615 fős mintán, a hibaküszöbe 2,5 százalékos.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!