Új szolgáltatóra bízzák a szemétszállítást Marosvásárhelyen – jelentette be a hírt Soós Zoltán polgármester a Facebookon.
„A mai nappal lejárt a a Brantner Veres SA-nak adott 30 napos türelmi idő. Az ADI Ecolect közgyűlésén, a környező települések polgármestereivel közösen, ellenszavazat nélkül döntöttünk a szerződés felbontása mellett. Az ok egyszerű és mindannyian megtapasztaltuk: a Brantner Veres SA nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Holnaptól elkezdik az új szolgáltató keresését. Az új pályázat lezárultáig, de legkevesebb 90 napig, a Brantnernek továbbra is kötelessége elszállítani a hulladékot” – közölte szerdán az elöljáró.
Marosvásárhelyen még november első heteiben robbant ki az újabb szemétbotrány, nem sokkal azután, hogy a kolozsvári székhelyű Brantner Veres Kft. vette át a hulladékgazdálkodást a városban, valamint 18 másik Maros megyei településen. Akkor több napig halomban állt a szemét a város különböző begyűjtő pontjainál.
A Maros megyei hulladékkezelésért felelős Ecolect Maros Fejlesztési Társulás (ADI Ecolect) vezetője korábban arról nyilatkozott a sajtónak, hogy számítottak a fennakadásokra, hiszen a szemétszállítást végző új cégnek és alkalmazottainak nincs kellő helyismerete.
A városban és a környező településeken is felmerülő „szemétkrízist” Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke azzal magyarázta, hogy a szolgáltató vállalat nem tudja tartani a vállalt ütemtervet, ezért kellett elindítani a szerződés felbontásának a procedúráját.
„A jelek szerint a cég túlvállalta magát és meghaladja képességeit a szerződésben szereplő 18 település tisztántartása” – nyilatkozta még novemberben, amikor az érintett önkormányzatok polgármesterei úgy döntöttek, hogy a cég 30 napos haladékot kap, és amennyiben nem teljesíti vállalásait, felbontják a szerződést.
A Brantner – egy nevének elhallgatását kérő – marosvásárhelyi munkatársa a Transtelexnek arról beszélt, hogy a vállalásukat komoly konkurens csata nehezítette meg. Alanyunk szerint a Brantner egyrészt súlyos munkaerőhiánnyal küzd, amit tovább tetőz, hogy a meglévő alkalmazottjaik is sztrájkoltak, mert kevesebb pénzt kaptak, mint amit az előző hulladékszállító cég adott nekik. De állítása szerint a munkaerőhiány eleve onnan ered, hogy a régi cég pénzt fizet a munkásoknak, hogy ne a Brantnernél dolgozzanak. Ahogy fogalmazott: valakik szemetet is „importáltak” a városba, többször tetten értek a Kövesdomb negyedbe olyan személyeket, akik más településről hoztak hulladékot Marosvásárhelyre, így az egy hét alatt sem telítődő kukák egy nap alatt megteltek. A Brantner munkatársa szerint a régi szolgáltató végig arra játszott, hogy a Branter ne tudja teljesíteni a szerződésben vállaltakat, ezért ismét őket bízhatják meg a munka elvégzésével.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!