Kövesiék most a Duna-delta fejlesztésére utalt, de a politikusok által elsíbolt egymilliárd eurós projekt ügyének jártak a végére
A bukaresti ügyészséghez utalta az Európai Ügyészség (EPPO) azt a dossziét, mely a Duna-delta fejlesztésére szánt európai uniós pénzek elsikkasztásáról szól. Öt magánszeméllyel és négy vállalattal kapcsolatban merült fel az a gyanú, hogy bűnszervezetet alakítottak, így sikkasztottak el több mint 3 millió euró értékben EU-s pénzeket, írja az EPPO közleménye nyomán a newsmaker.ro. Többek között azzal vádolják őket, hogy hamis, pontatlan vagy hiányos okiratok, nyilatkozatok felhasználásával jogtalanul szereztek meg az uniós költségvetésből származó forrásokat, illetve ezeket aztán a törvényes előírásokat megszegve saját célokra használták fel.
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Duna-delta gazdasági és turisztikai fellendítésére kiutalt egymilliárd euró miként tűnt el néhány korrupt politikus keze között. A Süddeutsche Zeitung újságírói göngyölítették fel a történetet román újságírók segítségével. Az ankét román nyelvű összefoglalóját a G4Media publikálta.
A szóban forgó egymilliárd eurós támogatást az unió az úgynevezett Duna-delta integrált területi beruházási (ITI DD) mechanizmuson keresztül utalta Romániának. Ez volt egyébként Európa legnagyobb költségvetésű projektje ebben a kategóriában. Azonban, mint kiderült, a pénznek alig 15 százalékát használták a megadott célokra. Például jóval kevesebb pénzt költöttek a tavak és csatornák megtisztítására, mint a templomok felújítására, turisztikai panzió helyett magánklinika épült, a beszerzett munkagépek pedig távoli megyék cégeinek tulajdonába kerültek, és egyáltalán nem használták ezeket a támogatni kívánt térségben.
Az EPPO kérésére a nyomozás részeként május 24-én tizenöt épületet kutattak át Bukarestben, valamint Gorj és Giurgiu megyében, illetve a Duna-delta térségében. Ezek során 500 000 eurót, valamint nehézgépeket és ingatlanokat foglaltak le, összesen 5 millió euró értékben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!