Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt mondta a romániai fiatalokkal tartott találkozóján, hogy szeretne több nőt látni a román parlamentben, írja az Agerpres.
„Szerintem sokkal több nőre van szükség a romániai politikában. Szeretnék több nőt látni az önök parlamentjében, szeretnék több női vezetőt látni. Nem hiszem, hogy elegen lennének, szerintem önöknek több erőfeszítést kell tenniük ebben az irányban” – mondta az EP elnöke.
Arról is beszélt, hogy fontos vezetőkkel jár csúcstalálkozókra, melyek után időnként kételyei vannak afelől, vajon sikerült-e átadnia mondandóját, vagy csak a fénykép kedvéért van ott. „Azt hiszem, az a mi felelősségünk, hogy kézzelfogható eredményeket érjünk el, és gyakran nem tesszük meg ezt” – tette hozzá.
A Bukaresti Egyetem jogi karának rendezvénytermében tartott egyórás találkozó végén Roberta Metsola arra kérte a jelenlévő fiatalokat, hogy soha ne adják fel azt, amiben hisznek, hanem valósítsák meg álmaikat.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!