Visszatérhetett iskolájába a diák, aki egy gólyabál utáni bulin több társát is megszúrta

A klinikai szakpszichológus és a rendőrség is úgy látja helyesnek, hogy korábbi iskolájában folytassa tanulmányait az a diák, aki társaival verekedett a marosvásárhelyi katolikus iskola gólyabálja utáni bulin, és többüket megszúrta, derült ki az oktatási intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.

A novemberi eleji incidens a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz tartozó katolikus iskola gólyabálja utáni afterpartin történt, egy szórakozóhelyen. A bulit nem az iskola szervezte, hangsúlyozta az intézmény vezetősége.

Tamási Zsolt, az iskola aligazgatója elismerte, van olyan szülő, aki félti a gyermekét, de az iskolában általában véve békés és oldott a hangulat, írja a Székelyhon. Mint mondta, folyamatosan beszélgetnek a szülőkkel és a diákokkal is az aggodalmak eloszlatása végett.

„Mi a tettet elítéljük, de azokat, akik ebben részt vettek, nem bélyegezzük meg. Megvárjuk a rendőrségi kivizsgálást, és azután a felelősség vállalást és a megbékélést fogjuk szorgalmazni” – idézte Tamási Zsoltot a Székelyhon.

Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a rendőrségi nyomozás még zajlik, egyelőre annyi biztos, hogy a diák tette nem minősül emberölési kísérletnek és joga van iskolába járni. Az iskola klinikai szakpszichológusi jelentést is kért, a szakember azt javasolta, hogy a diák korábbi iskolájában tanuljon tovább.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!