Elhatárolódik a Transilvania Smart City-től a volt amerikai nagykövet, bár a projekt ügyvédjeként mutatták be

2022. december 15. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

Adrian Zuckerman ügyvéd, az Amerikai Egyesült Államok volt bukaresti nagykövete szerda este sajtóközleményt adott ki, amelyben cáfolja, hogy a kolozsvári Transilvania Smart City ingatlanprojektet képviselné. Zuckerman kedden jelen volt az építkezésen, Bobby Păunescu üzletember pedig a projekt ügyvédjeként mutatta be.

Több hírportál számolt be kedden arról, hogy Adrian Zuckerman volt amerikai nagykövet felkereste a kolozsvári luxusnegyed építőtelepét. A stiridecluj.ro idézte a helyszínen szintén jelenlévő Bobby Păunescut, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy Zuckerman ügyvédként részt vesz a projektben.

„Ellentétben bármilyen nyilatkozattal sem én, sem a DLA Piper nem képviseli a kolozsvári Smart City Developmentet. Sem én, sem a cégem, a DLA Piper nem képviseli a fejlesztőt, a részvényeseit, vezetőit, befektetőit vagy bárkit, akinek köze van a projekthez. Tegnap azért kerestem fel a helyszínt, hogy a saját szememmel lássam a két milliárd dolláros városfejlesztést, amely tizenkétezer lakóegységből, bevásárlóközpontból, szállodából, kórházból, filmstúdiókból és Kolozsvár központját a repülőtérrel és az új lakónegyeddel összekötő tömegközlekedésből áll. A Smart City projektet Kolozsvár városa és polgármestere, Emil Boc támogatja, mint Kolozsvár jövőbeli növekedési igényeinek megoldását” – áll Adrian Zuckerman szerda esti közleményében.

A korábban Elena Udrea, jelenleg börtönbüntetését töltő volt miniszter érdekeltségébe tartozó kolozsvári Transilvania Smart City projekthez partnerként csatlakozik Maricel Păcuraru és az általa vezetett PHG Konzorcium, amelynek többek között Bobby Păunescu és több volt miniszter is részvényese. A kolozsvári ingatlanprojekthez újonnan csatlakozott üzletemberek közül többnek gyűlt már meg a baja az igazságszolgáltatással.

A luxusnegyed építése azért is vitatott, mert a pataréti szeméttelep közelében épül, és egyelőre nem tudni, hogy a városvezetés hogyan rendezné az itt élő romák lakhatását.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!