A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) és a szállításügyi minisztérium alárendeltségében működő más vállalatok úgy döntöttek, hogy az osztrák bankokból, közülük például a BCR-ből a CEC-be helyezik át számláikat – írta meg az Agerpres.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter kedden, a fővárosi M2-es metró legújabb megállójának átadásakor, újságírói kérdésre reagálva jelentette be: a CNAIR mellett a Román Vasúttársaság (CFR), a konstancai kikötőket kezelő vállalat, valamint a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalat is bejelentette, hogy megteszi a lépéseket számláinak az osztrák bankokból a CEC-hez történő áthelyezéséhez, arra hivatkozva, hogy utóbbi jobb feltételeket kínál. „Ez a lehető legegyszerűbb magyarázat” – tette hozzá Grindeanu.
A miniszter erre vonatkozó bejelentése körülbelül a 27. perctől hallható.
A tárcavezető leszögezte, tudatában vannak annak, hogy a váltást nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, de a döntés megszületett és kitartanak mellette.
Nem ez az első eset, hogy romániai vállalkozások bojkottálni kezdték az osztrák tőkéjű bankokat, miután Ausztria ellenszavazata miatt Románia nem nyert felvételt a schengeni övezetbe. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ország nyugati részének egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalkozója is hasonlóképp tüntetett a döntés ellen.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás