Miközben egész Románia Ausztriára mérges, Dan Tanasănak a magyar benzinkút szúrja a szemét

2022. december 9. – 11:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dan Tanasănak is sikerült felülnie a bojkottáljuk az osztrákokat, mert megvétózták a schengeni csatlakozásunkat vonatra, és ki is jelentette, hogy

soha nem tankol a MOL-kutakon, mert ő román.

A logikát nem nagyon érdemes keresni az AUR-os képviselő gondolataiban, mert azok általában híján vannak az észszerűségnek. Azt csak nem gondolhatja, hogy még mindig az Osztrák-Magyar Monarchiában vagyunk, mert azt elég jól tudja, hogy melyik az ország hivatalos nyelve. Vagy csak egyszerűen neki mindenért a magyarok a hibásak.

Megkérdeztük egy kommentben, hogy miért pont most jutott eszébe megosztani ezt a roppant fontos információt a Facebookon, amire a képviselő válaszolt is, annyit írt,

„úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó pillanat. Egészséget!”

A követőtábora lelkesen fogadta a kijelentését, sokkal lelkesebben, mint általában a posztjait, egyesek el is mondták, hogy ők már eddig sem tankoltak a MOL-nál, de ezután már az OMV-nél sem fognak. Mások azt kérdezik, hogy akkor hol érdemes benzint vásárolniuk, ha már a Petrom félig OMV, a Rompetrol kazah tulajdonban van, a Lukoil meg ugye orosz érdekeltségű. Az AUR-os politikus nem hagyta magát sarokba szorítani, szerinte a GPL-nél kellene tankolni, ezzel is a kicsiket támogatva.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!