Január 6-a és 7-e is munkaszüneti nap lehet, a szenátus már hallgatólagosan elfogadta a tervezetet
Hallgatólagosan elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítaná Romániában január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és a keleti kereszténység karácsonyát.
A jogszabályjavaslat felsőházi elfogadásának határideje november 30-án lejárt, és mivel addig nem bocsátották szavazásra, hallgatólagosan elfogadottnak minősül.
A tervezet indoklásában a kezdeményezők többek között azzal érvelnek, hogy vallási jelentősége miatt számos ország, köztük Ausztria, Ciprus, Horvátország, Finnország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Svédország is hivatalos ünnepnappá nyilvánította vízkereszt napját. Ehhez az ünnephez szorosan kapcsolódik január 7-e is, amely az ortodox egyházban Keresztelő Szent János napja, a görögkeletiek által még mindig használt Julianus-naptár szerint pedig erre a napra esik a karácsony. Ezért a keleti keresztény hagyományú országokban (Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Ukrajna, Ciprus) január 7-e hivatalos ünnepnap – tették hozzá az indoklásban.
A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!