20 ezer eurós kárt okozhatott az egészségügyi miniszter külföldi magánutazásaival. Feljelentették

2022. december 7. – 16:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) és a legfőbb ügyészségen is feljelentette Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője Alexandru Rafila egészségügyi minisztert a Kubában és más országokban tett 'magánutazásai' miatt.

Az ellenzéki politikus szerdán a parlamentben a sajtónak elmondta, már október 26-án értesítette arról az ANI-t, hogy Alexandru Rafila jóváhagyta saját magának egy kubai és egy tel-avivi út költségeinek elszámolását. Megjegyezte, hogy a miniszter csak azért járt az izraeli fővárosban, hogy 'találkozzon a barátaival az Egészségügyi Világszervezettől'. Közölte azt is, hogy Rafila 'magánutazásainak' ügyében november 22-én a legfőbb ügyészségen is feljelentést tett.

Az USR képviselője szerint a törvény értelmében a tárcavezető nem írhatott alá miniszteri rendeletet a saját külföldi vagy belföldi utazásairól, ezt az alárendelt államtitkároknak kellett volna megtenniük.

Ungureanu azt hangoztatta, hogy Rafila közel 20 ezer eurós kárt okozott a költségvetésnek egy olyan 'luxusutazással', aminek semmilyen konkrét hozadéka nem volt a romániai páciensek számára, olyan körülmények között, hogy az egészségügy alulfinanszírozott, és az egészségbiztosítási pénztár nem tudja kifizetni a rákbetegek kezelési költségeit.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!