A trikolóros ünneplést dubaji minivakációra cserélte le december 1-jén Marcel Ciolacu

2022. december 6. – 12:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzeti ünnep ide vagy oda, a politikusoknak is jár egy kis szabadság, és ha már a naptár meg a kormány ilyen szépen összehozta a köztisztviselők számára a minivakációt, a szociáldemokrata párt elnöke, Marcel Ciolacu úgy döntött, hogy kirándul egyet. A jelek szerint december elsején reggel még részt vett a katonai díszszemlén, azonban este a Cotroceni-palotában szervezett fogadáson már nem látták.

A G4Media úgy tudja, hogy a szocdem-vezér vasárnap este egy fapados turista járattal tért haza a román nemzeti ünnepről, amelyet a jelek szerint Dubajban töltött. A lapnak egy szemtanú nyilatkozott, aki ugyanazzal a géppel utazott Bukarestbe. A forrás szerint a pártelnök nem volt egyedül, hanem egy kisebb slepp kísérte, köztük Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, Alfred Simonis, a PSD képviselőházi frakciójának vezetője és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának elnöke.

Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala
Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala

A G4Media kérdésére, hogy a dubaji utazás volt-e az oka annak, hogy nem vett részt a cotroceni-i rendezvényen, Ciolacu szűkszavúan, mindössze egy nemmel válaszolt. És azt már nem volt hajlandó tisztázni, milyen célból és mikor utazott Dubajba, szabadidejével saját maga rendelkezik, mondta az újságíróknak. A másik három PSD-vezető (Grindeanu, Vicol, Simonis) közül senki nem reagált az újságírói megkeresésre.

Hogy előre eltervezett volt az utazás, az is jelzi, a szocdem elnök gondoskodott, ne hiányozzon a december 1-jei műsorokból: a Romania TV csütörtök este interjút sugárzott politikussal, de több mint valószínű, hogy nem élő beszélgetés volt, hanem felvétel.

Egyébként egy Bukarest- Dubaji repülőút körülbelül öt órát vesz igénybe, az emírségbe repülő Wizz Air járataira a jegy körülbelül 200 euróba kerül.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!