Frissítve: cáfolta a minisztérium, hogy börtönbüntetés járna azoknak a gazdálkodóknak, akik saját maguk vegyszereznek

2022. november 23. – 10:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Pontosított a mezőgazdasági minisztérium: állítólag nem szigorít a növényvédő szerek használatán, csak a sajtó értelmezte félre a rendeletüket.

Eredeti hírünk: 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak azok a jogi személyiség nélküli kistermelők, akik saját maguk végeznek növénykezelési munkálatokat a gazdaságukban, ezentúl ezeket a munkálatokat erre szakosodott cégekkel kell elvégeztetniük, írja az Agrointel. Az erre vonatkozó sürgősségi rendelet Petre Daea mezőgazdasági tárcavezető bocsátotta ki. A rendelet szerint a gazdaboltok ezentúl nem forgalmazhatnak egy kilogrammosnál vagy egy literesnél nagyobb kiszerelésű növényvédő szereket.

A rendelet egy sor további korlátozást vezet be, különösen a magánszemélyként működő kistermelők számára. Az adóköteles gazdálkodókra is vonatkoznak majd korlátozások, mert felhatalmazás nélkül a továbbiakban nem halmozhatnak fel termékeket az áringadozások elkerülése érdekében.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!