„Általában véve jó irányba mutatnak” az új román igazságügyi törvények a Velencei Bizottság szerint

2022. november 19. – 10:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az új román igazságügyi törvények „általában véve jó irányba mutatnak” – állapította meg előzetes elemzésében a Velencei Bizottság.

Az Európa Tanács péntek este közleményben ismertette alkotmányjogi szakértői testületének a bírák és ügyészek jogállásáról, az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről szóló jogszabályokkal kapcsolatos jelentését, írja az Agerpres.

A tájékoztatásban hangsúlyozták, tekintve, hogy előzetes véleményezésről van szó, amelyet a testület sürgősségi eljárásban ad ki, nem zárható ki, hogy a három jogszabályban a megfigyelteken kívül más problémák is fennállnak, de úgy vélik, hogy az új törvények „általában véve jó irányba mutatnak”.

A román igazságügyi minisztérium szintén közleményben számolt be arról, hogy a véleményezés 21 pozitívumot emel ki az új törvényekkel kapcsolatban. Ezek közül a legfontosabbak:

* a vezető ügyészek kinevezésének, illetve a tisztségből való felmentésének eljárása átlátható és demokratikus;

* a vezető beosztásokba való előléptetés a bíróságokon és ügyészségeknél megfelel az európai normáknak;

* tiszteletben tartják a bírák véleménynyilvánítási szabadságát;

* a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészeinek kiválasztása mentes a politikai beavatkozásoktól, a DNA megőrzi autonómiáját és függetlenségét;

* a főügyész csak írásban, indoklással ellátva cáfolhatja meg az ügyészek döntéseit;

* a törvényeket széles körű konzultáció nyomán fogadták el;

* a parlament gyorsított eljárással fogadta el a törvényeket, de a procedúra demokratikus és átlátható volt, valamennyi parlamenti frakció és érdekelt intézmény kifejthette véleményét;

* az előírások nem érintik negatívan a korrupció elleni küzdelmet;

* a jogszabályok értelmében az igazságügyi minisztérium szerepe adminisztratív és menedzseri feladatokra korlátozódik.

A pozitívumok mellett négy ajánlást is megfogalmaz a véleményezés, amelyeket a minisztérium „figyelemmel és nyitottsággal” megvizsgál majd – tették hozzá a közleményben.

Amint az az Európa Tanács tájékoztatásából kiderül, a Velencei Bizottság ajánlásai szerint a bírósági és ügyészségi vezetők helyetteseit is versenyvizsgával kellene kiválasztani. Ugyanakkor úgy vélik, a vezető tisztségű ügyészeket – beleértve a legfőbb ügyészt, valamint a DNA és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) főügyészét is – hosszabb időre kellene kinevezni, második mandátum lehetősége nélkül; a főügyésznek nem lenne szabad megkerülnie a hierarchiát, amikor azt tapasztalja, hogy az ügyészek jogellenes vagy indokolatlan intézkedéseket hoznak.

A Velencei Bizottság ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a román hatóságok nem kérték ki a véleményezést a jogszabályok elfogadása előtt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!