Elutasította az uniós bíróság a Minority SafePack kezdeményezőinek az Európai Bizottság döntése elleni keresetét
Az Európai Unió Törvényszéke elutasította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés szervezőinek az Európai Bizottság azon döntése elleni keresetét, amely szerint a brüsszeli testület nem tesz lépéseket új uniós jogszabályalkotásra a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében – erről az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága tájékoztatott szerdán.
Mint ismeretes, a Minority SafePack nevű kezdeményezés arra irányul, hogy felszólítsa az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. Az uniós törvényszék szerdán kihirdetett ítélete indoklásában – helyt adva az Európai Bizottság véleményének – azt írta, hogy az Európai Unió által a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontosságának hangsúlyozása, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség előmozdítása érdekében már megtett lépések és intézkedések elegendőek a kezdeményezés céljának biztosításához. (MTI)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás