Vizsgálatot indít az iskola fegyelmi bizottsága a gólyabál utáni késeléses incidens miatt

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Vizsgálatot indít az iskola fegyelmi bizottsága a csütörtök éjszakai incidens után, amikor egy marosvásárhelyi szórakozóhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba betagozódott II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum egyik diákja több diáktársát is megsebesítette a gólyabál utáni afterpartin – áll Hajdú Zoltán igazgató és Tamási Zsolt aligazgató közös közleményében.

Mint írják, a katolikus iskola épületében tanuló diákoknak csütörtökön, november 3-án tartottak gólyabált a Maros Művészegyüttes előadótermében, az iskola pedig kizárólag csak az ünnepség szervezéséért vállalt felelősséget. Azt is közölték, hogy a szülők értesítve voltak arról, hogy egy esetleges, a gólyabált követő szórakozóhelyi
eseményen már nem biztosítják a felügyelést.

„Megdöbbenve értesültünk, hogy a november 3-án megtartott gólyabált követően, az egyik marosvásárhelyi szórakozóhelyen, ahol a gólyabált követően iskolánk diákjai is jelen voltak, egy olyan késeléses incidensre került sor, amelyben az elkövető és a sebesültek is iskolánknak a volt katolikus iskola épületében tanuló diákjai. Igyekszünk folyamatosan tájékozódni az esemény körülményeiről, a sebesültek orvosi állapotáról. Bízunk benne, hogy gyors lesz a felépülésük. Az elkövető a tettéért a rendőrségi nyomozás folyamán felelni fog, az iskolai fegyelmi bizottság pedig haladéktalanul
vizsgálatot indít” – közölték az intézmény vezetői.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!