Állásfoglalást adott ki a Román Rádiótársaság is a mihazánkos politikus újságíró ellen uszító és kisebbségellenes kijelentései kapcsán

2022. november 4. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Állásfoglalást tett közzé a Román Rádiótársaság (SRR) Bartha Barnának, a Mi Hazánk Mozgalom politikusának október 30-án, Sepsiszentgyörgyön tett kijelentései kapcsán, amelyben Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa kapcsán akasztásról beszélt. „Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk” – jelentette ki a marosvásárhelyi származású politikus a szervezetépítő eseményen.

Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy határozottan elítélnek minden fenyegetést és újságírók elleni uszítást, a Román Rádiótársaság szolidáris minden kollégájával szemben, akit a munkája miatt ér bármilyen támadás. „Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem elég nyilatkozatokban állást foglalni.

Ez egyértelműen büntetőjogi kategóriába tartozik. Jogi síkra kell terelni, és ebben kell támogatni minden célkeresztbe kerülő újságírót”

– szögezte le.

A Román Rádiótársaság igazgatótanácsa az ügyben kiadott állásfoglalásában azt írja, hogy a Marosvásárhelyi Rádió egyik magyar újságírója ellen megfogalmazott uszító kijelentések mellett két nemzeti kisebbség kapcsán is idegengyűlölő kijelentéseket tett egy magyarországi szélsőséges politikus. Idézik továbbá a mondatot, amelyben elhangzik Parászka Boróka és az intézmény neve is.

Mint írják, a rendezvényen jelen levő újságíró által készített hangfelvételen az is hallható, hogy a politikus a székely és a magyar nép „elcigányosodásáról” beszél, emellett a zsidó és a roma kisebbség elleni idegengyűlölő kijelentéseket tesz.

A Román Rádiótársaság az elhangzottakat a demokrácia, a jogállamiság alapvető normái elleni súlyos támadásnak tekinti, a faji tisztaságot követelő kijelentéseket pedig elfogadhatatlannak tartja egy demokratikus és toleráns Romániában. „A Román Rádiótársaság ezekben a nehéz időkben határozottan elítél minden szélsőséges és manipulatív, erőszakra buzdító magatartást, és elhatárolódik minden ilyen fajta megnyilvánulástól” – szögezik le.

„Az egyenlő távolság elvéért, a pártatlanságért és a korrekt tájékoztatásért küzdő, a közszolgálati küldetésének megfelelően, az újságírói etika és szabadság védelmének szellemében, valamint hiteles és releváns hírforrásként a Román Rádiótársaság határozottan elítéli az elfogult és szélsőséges attitűdöket, és továbbra is annak a tábornak kíván a tagja lenni, amely megvédi az igazságot és a Románia Alkotmányban megfogalmazott értékeket” – áll még az állásfoglalásban.

Az alapvető demokratikus értékek jegyében a nyilatkozatot a Román Rádiótársaság Igazgatótanácsának valamennyi tagja, Radu F. Alexandru, Bodoczi Annamária, Alexandra Bogdan, Sorin Faur, Radu Herjeu, Milan Manyura, Dragoş Pătlăgeanu, Liviu Popescu, Oana Rusu, Ruxandra Săraru, Marius Dorian Tănase és Maria Țoghină, egyhangúlag aláírta.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!