BBTE: Lucian Bode disszertációjának vannak problémás szövegrészletei, de nem teljesen egyértelmű a plagizálás szándéka

2022. november 1. – 11:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lucian Bode belügyminiszter Energiabiztonság és erőforrás-gazdálkodás a 21. század elején. Románia a jelenlegi európai kontextusban című doktori disszertációjában „idézési hibákat” és „néhány plagizált szövegtöredéket” használt – közölte a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottsága egy belső vizsgálatot követően, ahol egyértelművé tették: a 2018-ban megvédett doktori értekezésben a plágiumgyanúval összeköthető szövegrészletek aránya a teljes szöveg 2,95%-át teszik ki.

A belső vizsgálatot Bode témavezető tanára, Dr. Adrian Liviu Ivan professzor kezdeményezte és koordinálta.

„Figyelembe véve azonban, hogy a problémásnak vélt szövegrészleteknél és a hivatkozásoknál is (egy kivétellel) meg van jelölve az eredeti szöveg, igaz, néha nem ott, ahol kellene, de ebből nem következik egyértelműen, hogy a plágium szándékos volt, inkább a tudatlanságból erednek, azaz az idézési technikák alkalmazásának elmulasztásából. Mindez nem változtat azon a következtetésen, hogy léteznek plagizált szövegrészletek” – áll a BBTE közleményében.

A bizottság ugyanakkor közölte, hogy Bode belügyminiszter „nem tartozik azon kategóriába, amellyel szemben az egyetem etikai és a kutatási magatartásának megsértése miatt szankciót kellene alkalmazni”.

Mint korábban megírtuk, az ellenzéki USR kezdeményezésére „maratoni másolást” szerveztek a plágiumváddal gyanúsított belügyminiszter dolgozata miatt, amelyet az USR korábbi állítása szerint csak a Román Nemzeti Könyvtár számítógépén lehetett elérni. Indoklásuk szerint ezek nincsenek csatlakoztatva semmilyen hálózathoz, a szkennelt oldalakat nem lehet sem lefotózni, sem lefilmezni, „csak szóról szóra átmásolni”. Lucian Bode belügyminiszter akkor hazugságnak nevezte és cáfolta azokat az állításokat, miszerint „titkosították” a doktori dolgozatát, hangsúlyozva, hogy az megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban és a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban is.

Amint nyilvánossá vált a BBTE belső vizsgálata, az USR a belügyminiszter lemondását követelte:

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!