Továbbra is nyomást gyakorolnak a bántalmazó tanár ügyében – üzente a Kovászna megyei Diáktanács elnöke
2022. október 31. – 17:39
frissítve
„Természetesen nem fogunk tétlenül ülni és várni, hogy a dolgok valóban rendbe jöjjenek. Fellebbezni fogunk az iskola fegyelmi vizsgálóbizottságának döntése ellen, és továbbra is nyomást gyakorlunk” – írta ki a Facebook-oldalán Marian Calcea, a Kovászna megyei Diáktanács elnöke azzal kapcsolatban, hogy a torjai Kicsi Antal Általános Iskola bántalmazó tanára tovább taníthat az iskolában.
Szerinte egészen kiábrándító az oktatási intézmény döntése, hogy a 4 diákot is bántalmazó történelemtanárt – aki elismerte tettét – csak annyiban marasztalták el, hogy két évre eltiltják a fokozati vizsgára való beiratkozástól, illetve, hogy nem tölthet be vezetői funkciót az intézményben.
Mint ahogy arról a helyszíni riportunkban is beszámoltunk, a torjai iskola több tanulóját is bántalmazta a történelemtanár, aki azzal akarta rendezni a diákok közötti konfliktust, hogy az egyiküket a karikagyűrűjével fejen ütötte, másokat pedig felpofozott vagy megcibálta a fülüket. A fenyítés miatt az egyik hatodikos diák feje feldagadt, ezért a szülők orvoshoz, majd a rendőrséghez fordultak. Az ügyészség is vizsgálja a történteket, azonban még nem hozott döntést az ügyben. Az iskola fegyelmi bizottsága viszont a múlt héten úgy értékelte: nem bontják fel a pedagógus munkaszerződését, mindannak ellenére, hogy ők is bűnösnek találták a 39 éves oktatót.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!