Angel Tîlvăr szenátor lett az új védelmi miniszter

2022. október 31. – 18:30

frissítve

Angel Tîlvăr szenátor lett az új védelmi miniszter
Marcel Ciolacu PSD-elnök (balra) és Angel Tîlvăr (jobbra) közös sajtótájékoztatót tartott október 31-én – Fotó: Alex Micsik / Agerpres

Másolás

Vágólapra másolva

Vasile Dîncu nemrég felmondott védelmi miniszter helyébe Angel Tîlvăr szenátort javasolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) a megüresedett tisztségre – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu pártelnök azután, hogy a PSD országos politikai tanácsa döntést hozott – írja az Agerpres.

A PSD döntéséről azonnal értesítették Nicolae Ciucă miniszterelnököt, aki továbbította a szociáldemokraták kinevezési javaslatát Klaus Iohannis államelnöknek.

„Parlamenti képviselő vagyok, szenátor, a szenátus európai ügyekért felelős bizottságának az elnöke. Tagja voltam a NATO Parlamenti Közgyűlés román delegációjának is, jelenleg a NATO Parlamenti Közgyűlésén belül én vezetem a Demokrácia és Biztonság Bizottságát” – mutatkozott be Tîlvar a Marcel Ciolacuval tartott közös sajtótájékoztatóján.

A jelölt az ukrán-orosz háborúra is kitért beszédében:

„Amíg mi itt erről beszélünk, addig Románia keleti szomszédjában súlyos védelmi helyzet alakult ki, amelyet Putyin indokolatlan és provokatív inváziója okoz. Jelenleg ez a legfőbb prioritásunk: ennek az országnak a lakóinak egy nyugodt, normális légkört tartsunk fent, és biztosítsuk számukra, hogy tevékenységeiket békésen, tisztességesen, normálisan végezhessék” – jelentette ki.

A hivatalba lépése utáni elsődleges célkitűzésként Tîlvăr kitűzte: szeretné, ha Románia a GDP 2,5%-át költené hadviselésre, emellett „emlékeztetni szeretne mindenkit arra, hogy a védelmi struktúrában dolgozó emberek ugyanolyan fontosak számunkra, mint a más ágazatok képviselői”.

Angel Tîlvar beszédében kifejtette még, hogy jó együttműködést remél Klaus Iohannis államfővel, annak kapcsán, hogy elődje többek között Iohannis együttműködési szándékának hiányával is indokolta lemondását.

Az újságírók azt is felvetették, hogy Tîlvar édesapja vezető funkciót töltött be a Securitatenál, erre így válaszolt: „szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem az akták számítanak, hanem az elvégzett munka. Soha nem titkoltam, hogy ki vagyok és mit csinálok.”

Frissítve: Aláírta Klaus Iohannis államfő Angel Tîlvăr védelmi miniszteri kinevezéséről szóló dekrétumot – tájékoztatott az elnöki hivatal. A közlemény szerint a miniszter hétfőn este fél kilenckor teszi le a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!