„Sárkány-művelet”: francia haditechnikai konvoj érkezett Romániába, a nagysinki NATO-bázis felé tart

2022. október 24. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A francia hadsereg 36 járműve lépett be éjfél körül Romániába: a katonai felszerelésből álló konvoj a nagysinki bázisra tart, hogy kiegészítse a NATO harccsoport technikai felszereltségét – tájékoztatta a sajtót a Védelmi Minisztérium. A járműkonvojban 20 páncélozott személyszállító jármű található, a többi a logisztikai és karbantartási feladatokat látja el.

A NATO-harccsoport képviseletében Alexandre de Feligonde francia ezredes, a Dél-keleti Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság részéről pedig Tiberiu Cojocaru ezredes fogadta a konvojokat. A konvojok a Nagysinken (Cincu) állomásozó NATO-harccsoport technikai felszereltségét erősítik meg.

A NATO technikai eszközeinek kiegészítése

Az első páncélozott személyszállító járművek 23:30 körül léptek be Romániába. A nagylaki határátkelőhelyen való rövid megállást követően a konvoj továbbutazott Cincu felé. A francia hadsereg első romániai állomása Arad volt, majd onnan a konvoj vegyes útvonalon folytatja útját Brassó megyébe, autópályán és országos utakon egyaránt, és ma este megérkeznek Cincu városába.

„A konvojokat a szállítási tervben meghatározottak szerint a Katonai Rendőrség fogja kísérni, a Országos Közúti Infrastruktúra Vállalat által engedélyezett civil cégekkel együtt” – mondta Tiberiu Cojocaru, a Dél-keleti Többnemzeti Hadosztály Parancsnoksága támogatásért felelős vezérkari főnökének helyettese. A konvojok célja, hogy kiegészítsék a Cincuba telepített NATO Battle Group Forward Presence (BGFP) technikai eszközeit.

A NATO-harccsoportot májusban hozták létre a katonai szövetség Romániába telepített többnemzetiségű gyorsreagálású haderejéből. Franciaország saját javaslatára vette át a keretország szerepét; a NATO legütőképesebb alakulataként számon tartott, Romániában állomásozó francia zászlóalj rotációval integrál Belgiumból és Hollandiából érkező csapatokat – emlékeztet a védelmi tárca.

Október 18-án kezdődött az a logisztikai művelet, amelynek során a felszerelést a franciaországi Mourmelon-le-Grande bázisról több mint 2000 kilométeres távolságon keresztül, kerekeken szállítják Nagysinkre, amelyet a román legendák mitológiai alakja ihlette „Balaur”, azaz Sárkány műveletnek neveztek el – közölte a Védelmi Minisztérium.

Egy második francia katonai konvoj, amely nehéz gyalogsági harcjárművekből áll majd, novemberben érkezik az országba.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!